Ugrás a tartalomra

Záróvonal ide vagy oda, ő előzött

Létrehozva
Egy hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki a 351-es számú főúton, a tiltás ellenére átlépte a záróvonalat és megelőzött egy mezőgazdasági vontatót.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai július 9-én 9 óra 55 perckor észlelték, hogy a 351-es számú főút Hejőkürt, és Tiszaújváros közötti szakaszán egy gépjármű vezetője figyelmen kívül hagyta a záróvonalat. A férfi a tiltás ellenére megelőzte az előtte haladó mezőgazdasági vontatót, mely során a forgalomtól elzárt területre is ráhajtott – olvasható a police.hu oldalon.

A tetten ért sofőrt a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőt egy hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.