Ugrás a tartalomra

Újabb szalont nyit a megyében a német prémium autómárka

Létrehozva
Automatizált, modern, igazi 21. századi autószalon nyílik Miskolc határában. A beruházás a tervek szerint jövőre indul és körülbelül negyven új munkahelyet teremt.

Négy éven belül a második Mercedes-szalon épül Szirmabesenyőn, az MBM Autó Kft. ügyvezető igazgatója szerint világszinten is egyedülálló lesz. Az ügyfeleket például értékesítők helyett termékszakértők tájékoztatják az autókról, tudatta Balogh József.

Kép
Látványtervek

A látványtervek már ismertek. A modern, német mintára tervezett üvegpalotát a tervek szerint már jövőre elkezdik építeni, ami körülbelül 40 embert foglalkoztat majd. – Ez az épület nemcsak nagyobb és újabb lesz a mostaninál, hanem egy teljesen új rendszer is működik majd benne. Az automatizált ügyfélirányító rendszerben az ügyfél tematikát választhat majd, hogy hová szeretne menni; nem lesznek értékesítőink, a bemutatóteremben csak autók lesznek – ismertette.

Kép

Szirmabesenyőn néhány éven belül ez lesz a második szalonja a német autómárkának. A polgármester szerint a cég amellett, hogy munkahelyet teremt a környéken, a várost is sokban támogatja. Huszti Gábor elmondta: adót fizetnek, támogatják a helyi sportéletet, Tao-támogatást nyújtanak, bekapcsolódnak a település rendezvényeibe.

A cég üzleti filozófiájának alapköve, hogy az ügyfél elégedettsége előrevalóbb a profitnál. 2017-ben például Ügyfél-elégedettségi díjat vehettek át a Mercedes hazai importőrétől. A tervek szerint az új szalonban is hasonló szintű lesz a kiszolgálás.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.