Ugrás a tartalomra

Megalakult a Megyei Közgyűlés

Létrehozva
Megalakult Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlése pénteken. A megválasztott 29 tagú képviselőtestületből 28-an voltak jelen és egyhangúlag Bánné Gál Boglárkát választották meg elnöknek.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

A Fidesz-KDNP listájáról 18, a Jobbik-MSZP-Momentum-Mindenki Magyarországa listájáról 8, a DK listájáról pedig 3 képviselő lett tagja a testületnek.

Az alakuló közgyűlés első napirendi pontjában Murányi Zsolt beszélt a választás menetéről, eredményeiről. A B.-A.-Z. Megyei Területi Választási Bizottság elnöke elmondta, a megyei közgyűlés képviselőinek számát a megye lakosságszáma alapján határozták meg, és 358 településen 814 szavazókörben adhatták le szavazatukat a választásra jogosultak.

Kép

A megyei önkormányzati képviselők közül 28-an vették át az alakuló közgyűlésen megbízólevelüket, majd közösen mondták el az eskü szövegét.

A megyei közgyűlés elnökének Bánné Gál Boglárkát választották meg a képviselők. Az újonnan megválasztott elnök székfoglaló előadásán köszönetet mondott a képviselőjelölteknek, a települési és területi választási irodák és megyei önkormányzat dolgozóinak, valamint annak a csaknem 217 ezer választópolgárnak, akik éltek demokratikus jogaikkal és október 13-án elmentek szavazni.

Kép

– Minden újabb politikai választással az a cél, hogy olyan testület álljon fel, amely felelősséggel, elhivatottsággal, legjobb szándéka és tudása szerint kívánja szolgálni azt a 650 ezer embert, akik megyénkben élnek – hangsúlyozta.

Az elnökasszony elmondta azt is, hogy céljai között szerepel az ipar, a kultúra fejlesztése, a turisztikai kínálat bővítése, a civil és nemzetközi együttműködés további erősítése, a befektetések ösztönzése, és a települések fejlesztése. Az szeretné, ha Borsod-Abaúj-Zemplén méltó helyre kerülne a hazai rangsorban, és az ország meghatározó megyéi közzé tartozna.

Kép

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes kiemelte, Borsod-Abaúj-Zemplén az elmúlt 5 évben kiemelkedő gazdasági eredményeket ért el, és míg korábban a lemaradó megyék közé tartozott, most már a 11. helyen áll a gazdasági teljesítményét tekintve, ami középmezőnynek számít.

– Úgy gondolom, hogy mind a gazdasági eredményt, az árbevételt, mind pedig a foglalkoztatást illetően kiemelkedő eredmények születtek, amely teljesen beleillik a kormányzat politikájába.

Az alakuló közgyűlésen alelnököt választottak, és szavaztak a tiszteletdíjakról és az SZMSZ módosításáról is.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Ez is érdekelhet

garázstűz katasztrófavédelem illusztráció
Lángokban állt egy garázs, a tűzoltók küzdöttek a pusztító tűzzel (frissítve)
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBulvárBalesetHavaria
Teljes terjedelmében égett egy garázs Sátoraljaújhelyen, a tűzoltók nagy erőkkel dolgoztak a helyszínen.
Félpályán halad a forgalom a határon, baleset történt
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBulvárBaleset
Félpályán halad a forgalom a Fő utca érintett szakaszán. Baleset történt Pácinban.
Pincetűz. Forrás: katasztrófavédelem
Füst és lángok ébresztették a felsőzsolcaiakat: tűz miatt riasztották a tűzoltókat
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBulvárHavaria
A tűzoltók a Móricz Zsigmond utcába vonultak ki. Tűz ütött ki Felsőzsolcán.
Eláruljuk, hogyan óvhatjuk ősszel a süniket
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Még, ha nem is látjuk, teljes süncsaládok telelhetnek át a kertünkben, ha engedjük nekik. Viszont az égetés végzetes lehet számukra!