Ugrás a tartalomra

Ők 2019 legjobbjai Borsodban – Prima Díj 2019

Létrehozva
A Miskolc Dixieland Band, Gecse Attila lelkész és a Zemplén Táncegyüttes vehetett át Prima Díjat, Közönségdíjban pedig a Miskolc Steelers részesült szombat este, a Miskolci Nemzeti Színházban, a hagyományos Prima Gálán.
Preview Image
Beregi László képgalériái

A Miskolc Dixieland Band 29 év alatt a térség és az ország egyik legismertebb jazz formációja lett. A hazai fesztiválok mellett számos küldöldi meghívást kaptak. 2005-ben A Miskolci Gyémántok, illetve a Múzsa Művészeti díjat érdemelték ki.

Gecse Attila lelkész, alapítója az Erzsébet Hospice Alapítványnak. 1992 óta oktatói feladatokat is ellát. A pszichiátriai betegek lelki gondozása mellett a Bátor tábor gyászcsoport vezetője, a Lélekmadár tábor pasztorális lelkigondozója. A Perecesi Bányász Fúvószenekarnak is tagja.

Zemplén Táncegyüttes, a régió hagyományait ápoló, kutató, feldolgozó és saját koreográfiákon keresztül bemutató együttese. A már világhírű együttes, minden korosztályt bevonva egyedülálló képzési, kulturális és szórakoztató tevékenységet folytat.

A Miskolc Steelers amerikai futball csapat már 14 éves múlttal rendelkezik. 2014-ben jogot szerzett a HFL-ben (Magyar Amerikai Futball Liga) való indulásra. 2017-ben az első vidéki HFL bajnok a Miskolc Steelers lett. 2018-ban a második helyezésük a sport iránt érzett szeretetet jelenti.

Preview Image

A megyei Prima díj várományosai tíz kategóriából lettek kiválasztva, közülük hárman kapták meg az elismerést, egy valaki pedig Közönségdíjban részesült. 

A Vállalkozók Országos Szövetsége B.-A.-Z. Megyei Szervezetének elnöksége minden évben meghirdeti a Prima Díjat. A díj célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.

Kép

Ádám Imre, a VOSZ elnökhelyettese, és a megyei szervezet elnöke köszöntő beszédében arról szólt, a vállalkozók megítélése nem volt túl jó akkoriban, amikor Demján Sándor létrehozta ezt a díjat, és alapítványt 2003-ban. – Célja, hogy ne csak a munkájukkal foglalkozzanak a vállalkozók, hanem igazi lokálpatrióták is legyenek – mondta.

Majd Tolnai Tibor, a VOSZ elnöke, Prima Primissima Alapítvány tagja köszöntötte a résztvevőket, és köszönetét fejezte ki a támogatóknak.

Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, ez a díj nem egy alkalmi fellángolás, hanem hagyománnyá vált. – Megyénkben sok értékteremtő személy él és alkot. Az ő sikerük, a mi sikerünk, Borsod-Abaúj-Zemplén megye sikere – fogalmazott.

Kép

Veres Pál polgármester kiemelte ez a díj remek lehetőség arra, hogy Miskolc és a megye legkiválóbb embereit megmutassuk a világnak. – Sajnos manapság csak a szörnyűségnek van hírértéke, ezekre azonban nem lehet építkezni, és nem mutat előre. Úgy tűnik sokkal kevesebb a jó hír, a nemes példa, amelyek erőt és példát adhatnak nekünk a mindennapokban – emelte ki. Mint mondta, Borsodra is sok negatív bélyeg ragadt, ami sajnos elnyom minket. „Mivel tudunk ez ellen tenni? Ha megmutatjuk, mennyi értékünk van” – mondta a polgármester, hozzátéve: ezért is nagyon boldog, hogy megmutathatjuk a világban ezeket az értékteremtő személyiségeket. „Tehetséget nagy szorgalommal lehet kibontakoztatni. Ez adjon nekünk erőt ahhoz, hogy felfedezzük a szépet, és tiszteljük a másikban a jót.”

Preview Image

2005-ben döntött arról az alapítvány, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozóknak díjakat adnak át, ezen a napon.

Kép

Az Év Építőipari Vállalkozása a Torkrét Bau Kft. és az Év Vállalkozója, Szabados Zoltán ügyvezető.

Az Év Kereskedelmi Vállalkozása a BRS Klíma és Gázcentrum Kft., és az Év Vállalkozója díjat Körmöczy Zsuzsanna, a cég ügyvezetője kapta.

Az Év Épületgépészeti Vállalkozása a CreativEnergy Kft., az Év Vállalkozója pedig a cég ügyvezetője, Sedlák Gábor lett.

Az Év Bányászati Vállalkozása a Perlit-92 Kft., Az Év Vállalkozója díjat pedig a cég ügyvezetője, Farkas Géza kapta.

Az Év Borászati Vállalkozás a Götz Pincészet lett, az Év Vállalkozója díjat pedig Götz István ügyvezető kapta.

Az Év Állattenyésztő Vállalkozása a Bio-Goods Kft. lett, az Év Vállalkozója díjat a cég ügyvezetői Hajdú Dávid és Horváth Gábor kapták.

Demján Sándorné egyebek mellett arról szólt, mikor férje 17 évvel ezelőtt megalapította a díjat, az volt a célja, hogy a művészeti, kulturális és tudományos élet képviselői a legnagyobb elismerésben részesüljenek, hiszen olyan sok tehetség él közöttünk, akiket nem ismerünk, de a díj által ismertté válhatnak.

Kép

Az Országos Év Vállalkozója díjat decemberben vehetik majd át Budapesten a Prima Primissima Gálán az MBM Autó Kft. tulajdonosai Balogh József és Fekete Károly, valamint az Ózdi Acélművek Kft. tulajdonosa Max Aicher.

Ez is érdekelhet

garázstűz katasztrófavédelem illusztráció
Lángokban állt egy garázs, a tűzoltók küzdöttek a pusztító tűzzel (frissítve)
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBulvárBalesetHavaria
Teljes terjedelmében égett egy garázs Sátoraljaújhelyen, a tűzoltók nagy erőkkel dolgoztak a helyszínen.
Félpályán halad a forgalom a határon, baleset történt
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBulvárBaleset
Félpályán halad a forgalom a Fő utca érintett szakaszán. Baleset történt Pácinban.
Pincetűz. Forrás: katasztrófavédelem
Füst és lángok ébresztették a felsőzsolcaiakat: tűz miatt riasztották a tűzoltókat
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBulvárHavaria
A tűzoltók a Móricz Zsigmond utcába vonultak ki. Tűz ütött ki Felsőzsolcán.
Eláruljuk, hogyan óvhatjuk ősszel a süniket
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Még, ha nem is látjuk, teljes süncsaládok telelhetnek át a kertünkben, ha engedjük nekik. Viszont az égetés végzetes lehet számukra!