Ugrás a tartalomra

Látni és látszani – a balesetek megelőzése érdekében ellenőriznek

Létrehozva
Segíteni a balesetmentes közlekedést a miskolci és környékbeli utakon – ez volt a célja annak a közlekedés biztonsági ellenőrzésnek, amelyen elsősorban a téli autózáshoz szükséges eszközök meglétét és állapotát ellenőrizték a rendőrök.

Hamar sötétedik, köd lehet, romlanak a látási viszonyok – mindezek óvatosságra kell, hogy intsék az autósokat, akiknek fel kell készülniük a megváltozott viszonyokra.

A Miskolc Televízió riporterének tapasztalatai szerint együttműködve, türelemmel fogadták az autósok az akciót. Mint mondták, kellenek az ellenőrzések, hogy mindenkit ráébresszenek a mostoha időjárás miatt szükséges biztonságtechnikai eszközök beszerzésére. Fontos, hogy kéznél legyen mindegyik, ha szükség van rá.

Kép
Fotó: Parai Roland

Megfelelő világítás, gumik állapota, fagyálló megléte, ablakmosó fagyáspontja – többek között ezeknek a biztonságtechnikai eszközöknek az állapotát ellenőrizték a rendőrök Miskolcon, a József Attila utca egy szakaszán, ezúttal egy ismert miskolci márkakereskedés szakembereinek segítségével.

Kép

– Két technikus kollégával vettünk most részt ebben az akcióban – mondta el Fekete Károly, a Mercedes-Benz Miskolc képviselet-vezetője. – Ők ellenőrzik a gépjárművek világításának a működését, a gumiabroncsok megfelelő állapotát, és mindezekről egy állapotvizsgálati jegyzőkönyvet adnak a sofőröknek.

A rendőrség célja az akcióval a balesetek megelőzése, a Látni és látszani kampányuk ennek érdekében zajlik az utakon. Pitkó László, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta, gyakorlatilag egy ingyenes átvizsgálást végeznek.

Kép

– Megvizsgáljuk azt, hogy ablakmosófolyadékkal föl van-e töltve a jármű, vagy, hogy az ablaktörlő lapátok, a lámpák, a gumik megfelelő minőségűek-e. Az ellenőrzések folytatódnak a megye útjain, de mindig máshol, más-más helyszíneken – tudatta.

Ez is érdekelhet

véradás
Véradással több ember életét is megmenthetjük
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Mályiban, Sátoraljaújhelyen és Vizsolyban nyílik lehetőség véradásra a megyében május 18. és 22. között.
Volt élettársára gyújtotta a házat
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt, aki tudva arról, hogy volt élettársa, annak új párja és még egy férfi otthon tartózkodnak, rájuk gyújtotta a házat.
Kérdőre vonta, majd megszúrta a sértettet egy fiatal Serényfalván
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2026. május 11-én délután odalépett a sértetthez a Serényfalva külterületén lévő buszmegállóban, őt kérdőre vonta egy testvérét ért incidens miatt, s miután a sértett nemleges választ adott neki, a terhelt – vélhetően egy pillangókéssel – a hasán és a veséjénél megszúrta.
Súlyosan bántalmazhatta feleségét egy ónodi férfi - letartóztatták
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak az ónodi férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint évek óta bántalmazta feleségét.