Ugrás a tartalomra

Gyilkosság Sály községben - elfogták a feltételezett tettest

Létrehozva
A rendőrök néhány órán belül azonosították a sályi emberölés feltételezett elkövetőjét, és pénteken elfogták a gyanúsítottat.
Kép
Fotó: police.hu

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján január 30-án reggel, sályi otthonában ismeretlen elkövető olyan súlyosan bántalmazta az ott élő 61 éves nőt, hogy az asszony belehalt sérüléseibe.
A  rendőrök a bejelentést követő pár órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 21 éves helyi férfit.


 

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.