Ugrás a tartalomra

Sárospatakra érkeztek a megye kincsei

Létrehozva
Putnok után most Sárospatakra érkezett a „Kincseink – Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Öröksége” című vándorkiállítás, ami két héten keresztül várja a látogatókat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájában.
Kép
Fotó: Bajusz Gábor

Március 2-án második állomásához érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár vándorkiállítása. A megye kincseit felvonultató gyűjtemény április végéig nyolc helyszínre látogat el, hogy megismertesse a fiatalokkal a térség kulturális értékeit. Putnok után ezúttal Sárospatak ad otthont a tárlatnak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár – a szervezet 2013-as megalakulása óta – a térség arculatformáló és identitásőrző elemeinek gyűjtőhelyévé vált. A körülöttünk lévő értékek megismertetésén és továbbörökítésén túl a közösségi művelődés szellemisége jegyében az értéktár mozgalom jelentősége és célja a különböző generációk megerősítésében rajzolódik ki.

Kép

A kiállítást az Agrárminisztérium „A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” című pályázatban hozta létre.

Ez is érdekelhet

DSZÁ Állatmentés: „Minden kutyának van álomgazdija”
Borsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány Miskolc és térségének egyik meghatározó civil állatvédő szervezete. Elkötelezett küzdelméért az állatkínzás ellen, az idei ünnepi közgyűlésen Az év civil szervezete díjban részesült.
Galamb Alex: "A tudást senki sem veheti el"
Borsod-Abaúj-ZemplénOktatás
Galamb Alex pékmester, a széles körben ismert Sütni Jó! Alapítvány megálmodója. Nem csupán szakember, hanem hiteles emberi példa, aki saját sorsából merítve ad esélyt másoknak, hidat építve társadalmi csoportok között. Az idei ünnepi közgyűlésen Pro Minoritate díjjal tüntették ki.
véradás
Véradással több ember életét is megmenthetjük
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Mályiban, Sátoraljaújhelyen és Vizsolyban nyílik lehetőség véradásra a megyében május 18. és 22. között.
Volt élettársára gyújtotta a házat
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt, aki tudva arról, hogy volt élettársa, annak új párja és még egy férfi otthon tartózkodnak, rájuk gyújtotta a házat.