Ugrás a tartalomra

Közösen ünnepelték a szőlő virágba borulását

Létrehozva
Határon túli borrendek és borlovagok is jelen voltak június 24-én az edelényi Császta szőlőhegyen megtartott szőlővirágzási ünnepségen.
Kép

Az István Nádor Borlovagrend, a bogácsi Szent Márton Borlovagrend és a meghívott civil szervezetek közösen ünnepelték a szőlő virágba borulását.

Az ünnepség, festői szépségű környezetben, a szőlővirág koszorú és kosár megáldásával kezdődött. Ökumenikus keretek között, református, görög- és római katolikus egyházi méltóságok közös imával szentelték meg a bükki borvidék számos településéről érkezett szőlővirágokat.

Kép

A vendéglátó Virág Tamás kancellár köszöntőjében kiemelte, az összefogás és az egymás iránti tisztelet jegyében örömmel ad otthont az eseménynek.

Czupper András, az István Nádor Borlovagrend elnök-nagymestere elmondta, a borlovagok nemes feladata a szőlőhöz, borhoz kapcsolódó hagyományok ápolása. Küldetésük, hogy minél szélesebb rétegekhez jusson el őseink példamutató tevékenysége, amit ápolni és terjeszteni szükséges.

Daragó Károly, a bogácsi Szent Márton Borlovagrend nagymestere, zeneművész tárogatón játszott az ünnepségen, de az Edelényi Népdalkör szívet-lelket melengető kórusának hangja is megtöltötte a Császta-hegyet.

Kép

A borlovagok lengyel barátai is elküldték jókívánságaikat, mivel a pandémiás helyzet miatt csak lélekben lehettek jelen.

A két borrend példaértékű együttműködésének köszönhetően a meghívott vendégekkel, a határon túli Szepsi és Királyhelmec lovagjainak részvételével közel 100 fő kért közösen áldást a Magyar Szőlővirágzás Ünnepén a bő termésre, a fáradtságos munkára, hogy szép magyar borral tudjanak koccintani a jövőben is.

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.