Ugrás a tartalomra

Kiskutyát mentettek a rendőrök

Létrehozva
Sajószentpéteren nyüszített keservesen a magára hagyott pár napos csöppség.
Kép

Augusztus 5-én 23 óra után egy férfi hívta a rendőröket, aki elmondta, hogy az egyik sajószentpéteri kereszteződésben a fűből nyüszítő hangot hall.

A járőrök azonnal a megadott címre mentek, ahol rövid keresés után egy mindössze pár napos kiskutyát találtak. A kisállatot bevitték a rendőrőrsre, ahol gondoskodtak ellátásáról.

Az egyenruhások másnap felvették a kapcsolatot, egy helyi hölggyel, aki a település önkéntes állatvédője, és részére átadták a 24 órás ellátást igénylő kiskutyát. A nap folyamán további öt kiskutyát – feltehetően az éjszaka megtalált egyed testvéreit is megtalálták a környéken.

Kép

A csöppségek szemmel láthatóan jól tápláltak voltak, rajtuk semmiféle bántalmazásra utaló nyom nem volt látható, az anyukájuk azonban nem került elő.

A rendőröknek és a segítő szándékú embereknek köszönhetően a hattagú kiscsalád egy helyi állatvédő hölgynél biztonságban cseperedhet tovább, és várhatja majd szerető új gazdijait.

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.