Ugrás a tartalomra

Szarvasbőgés-hallgató vonatozást rendeztek Pálházán

Létrehozva
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezte az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Szarvasbőgés-hallgató vonatozást a Pálházi Állami Erdei Vasúton.
Kép

A 2021. évi Vadászati Világkiállításra való felkészülés jegyében lezajlott programon két nap alatt csaknem kétszázan vettek részt. A rendezvényre jegyet váltók kisvonattal utaztak Pálházáról Kemencepatakra és Kőkapura.

A szervezők különféle, vadászati érdekességeket bemutató programokkal, solymász és vérebes bemutatóval, vadászetikai ismeretekről és trófeákról szóló előadással készültek. A kisvonatút során - egy erdei tisztásnál megállva - lehetőség nyílt a szarvasbőgés-hallgatásra is.

Kép

A visszaúton szintén Kemencepatakon, két gímbika terítékét tekinthették meg a résztvevők, megismerve a terítékkészítés, valamint az elejtett vadnak kijáró tiszteletadás írott és íratlan szabályait.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. hasonló programmal készül másik kisvasútján, a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton is – a Vadászkürt Expressz szeptember 26-án indul Garadnára, a programra helyek még foglalhatók a kisvasut@eszakerdo.hu e-mail címen.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.