Ugrás a tartalomra

Több mint tíz kilométeren újul meg az M3-as

Létrehozva
Több szakaszon, összesen több mint 10 kilométeren újul meg az M3-as autópálya. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő időszakban szakaszosan, ütemezetten adja át a munkaterületet a kivitelezőknek. A munkavégzéshez kapcsolódó korlátozások október 12-én, hétfőn lépnek életbe, a beruházások várhatóan november végén fejeződnek be.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint, a beavatkozások Aszód térségében a külső sávot, a 85-ös és 90-es kilométerszelvények között Ludas környékén két szakaszon a külső és a belső sávot, illetve a Nyíregyháza felé vezető oldalon a 121-es és 126-os kilométerszelvények között Mezőkövesdnél mindkét forgalmi sávot érintik majd.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat, előjelzéseket mindenképpen tartsák be! A sávelhúzásoknál és korlátozásoknál időben soroljanak be a torlódások és a balesetek elkerülése érdekében. 

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.