Ugrás a tartalomra

Családbarát munkahely lett a megyei önkormányzat

Létrehozva
Játszószobával bővült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat épülete, amit kedden adott át Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Alakszai Zoltán kormánymegbízott és dr. Lupkovics Beáta jegyző.
Kép
fotó: Mocsári Laszló

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága által meghirdetett „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című felhíváson nyert a megyei önkormányzat által benyújtott „B-A-Z Megyei Önkormányzat – A megyei élménymunkahely!" elnevezésű pályázat. Ezen projekt megvalósításának keretén belül alakították ki a hivatal épületében azt a játszószobát, amit kedden ünnepélyes keretek között átadtak.

Kép

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat eddig is törekedett családbarát munkahelyként működni, számos intézkedésével csatlakozott a családbarát munkahelyek sorához.

A pályázat keretében a szobát az alábbiakkal szerelték fel: 2 db tablet, 1 db TV, 1 db PS4, játékok, 1 db kihúzható kanapéágy, 1 db szőnyeg, 4 db babzsák és irodaszerek.

Kép

Vezető beosztású, szellemi vagy fizikai munkavállalót egyaránt segít ez a lehetőség. Hozzájárul ahhoz, hogy a munkavállaló szülői szerepét is maximálisan el tudja látni. Amennyiben a gyermeknek sikerül itt megtanulni a házi feladatot, míg a szülő dolgozik, akkor otthon már szabadidejüket tölthetik együtt, családként foglalkozhatnak egymással.

A megyei önkormányzat felismerte a családbarátság előnyeit: a tényt, hogy a munkaadó számára is fontos a munkavállaló magánéleti és munkahelyi kötelezettségeinek összehangolása. Az újonnan kialakított játszószobát pedig a mai naptól már birtokukba is vehetik az önkormányzati dolgozók gyermekei.

Ez is érdekelhet

Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.