Ugrás a tartalomra

Várja az adományokat a megyei önkormányzat is

Létrehozva
„Segítsünk együtt a bajban!" – hívja fel a figyelmet kedden kiadott közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat.

Azt írják, hogy „a háború elől menekülő embertársaink biztonsága most mindennél nagyobb prioritást élvez". Sorolják, mi mindenre van szükség a Kárpátaljáról és Ukrajna belső részéből menekülő családok megsegítésénél: várnak tartós élelmiszert, takarót, matracot, tisztálkodási szert és törülközőt is.

Az adományokat a 3525 Miskolc, Városház tér 1., „A” épület, földszint, Szemere terem címen fogadják minden hétköznap 8️ és 16 óra között. A hivatalt el lehet érni a hivatal@hivatal.baz.hu, vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megye hivatalos Facebook-oldalán is. Továbbá a Híd Kárpátaljáért 1357-es adományvonalán hívásonként 500 forinttal is támogathatjuk embertársainkat.

A megyei önkormányzat akciójával egyébként a Fidesz és a KDNP adománygyűjtéséhez csatlakozott.

Ez is érdekelhet

A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.
Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.