Ugrás a tartalomra

Kisgyőré az első nemzeti betlehem

Létrehozva
Első alkalommal adták át a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozatának közreműködésével megvalósult nemzet betlehemét az Országház előtti Kossuth Lajos téren, az alkotás 17 szobra és építménye a Kárpát-medence 34 települése fafaragóinak önkéntes munkájával és 64 népművészeti egyesület összefogásával készült el.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára advent első vasárnapján felidézte, három éve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisgyőrben fogalmazódott meg az az elképzelés, hogy anyaországi és határon túli művészek összefogásából létrehozzák ezt az alkotást.

Nem véletlenül a bükkaljai községben született meg a nemzet betlehemének ötlete, ugyanis Kisgyőr nevezetes fából faragott köztéri szobrairól, egyebek mellett Közép-Európa legnagyobb szabadtéri betleheméről, az életfát formáló falukapujáról, valamint a magyar államiság, a nemzeti összefogás egyik legfontosabb jelképét megelevenítő Szent Korona kilátójáról - ismertette az államtitkár.

Kép
Fotó: MTI

Richly Gábor, az MMA főtitkára kiemelte: a Magyar Művészeti Akadémia nem pár száz akadémikus zárt klubja, hanem egy olyan, szerteágazó közfeladatokat ellátó testület, amelynek célja a magyar kortárs művészet minél szélesebb spektrumának segítése az egész nemzet és a társadalom javára.

Ezt a feladatát az MMA akkor láthatja el a leghitelesebben, ha olyan kezdeményezések támogatójává válik, ahol akadémikusok más alkotóművészekkel közösen tudnak létrehozni művészeti alkotásokat - fogalmazott a főtitkár.

Kékedi László, az MMA rendes tagja, az MMA népművészeti tagozatának vezetője, Kisgyőr polgármestere elmondta, hogy a nemzet betlehemének különböző részeit a felvidéki Várhosszúrét, az erdélyi Mezőbergenye és Gyergyószárhegy, valamint az anyaország területéről egyebek mellett Budapest, Dédestapolcsány, Kisgyőr, Mátészalka, Pécs, Nádudvar és Vásárosnamény fafaragó művészei készítették el.

Az alkotást, amelyet vízkeresztig láthat a nagyközönség a Kossuth téren, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke adta át. Az ünnepségen közreműködött a Kisgyőri Népdalkör, a Tarsoly Együttes, Nemcsák Károly színművész, Szerényi Béla és Barabás Balázs népzenész, Petrás Mária népdalénekes és zenésztársai, valamint a Gödi Búzaszem Iskola és az Óbudai Népzenei Iskola növendékei és művésztanárai.

Ez is érdekelhet

A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.
Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.