Ugrás a tartalomra

Nagyszüleik nevelhetik fel a múlt szombati tartálykocsi-balesetben meghalt házaspár gyermekeit

Létrehozva
A harmincas éveiben járó házaspár autója egy tartálykocsinak ütközött, majd kigyulladt, ők pedig már nem tudtak kimenekülni. 

 

 

Nagyszüleik nevelhetik fel azt a kétéves kislányt és ötéves kisfiút, akik árván maradtak a szombaton délután, az M30-ast és a 26-os főutat összekötő úton történt balesetben - számolt be az RTL Híradó. Ahogyan arról a minap.hu elsőként számolt be, aznap frontálisan ütközött egy folyékony nitrogént szállító tartálykocsi és egy személygépkocsi Miskolc közelében a 306-os úton. A balesetben az autó kigyulladt, és a benn ülő harmincas éveiben járó házaspár már nem tudott kimenekülni.

A fiatal házaspár Tardonán lakott, a településen mindenki megdöbbent a tragédián. Egy ott lakó azt mondta a Híradónak, az egész falu gyászol. Korábban a szomszédos Kazincbarcikán laktak, de a nő innen származott. Az RTL Híradójának riportja szerint a fiatalok néhány hónapja költöztek a településre, házat építettek.

A házaspár után két kisgyermek maradt árván. A televízió információi szerint egy ötéves kisfiú, és egy kétéves kislány. Úgy tudják, a tragédia után a nagyszülők fogják felnevelni a gyerekeket.
 

Ez is érdekelhet

A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.
Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.