Ugrás a tartalomra

Ha már azt hiszi mindent látott, nézze meg mit művelt ez a sofőr a 3-as főúton!

Létrehozva
A felvételen látható autó vezetőjének egy körforgalomra adott reakciójának láttán nem is tudjuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk.

Szürreális képsorokat rögzített az elmúlt hetekben a budapestiautosok.hu egyik olvasójának fedélzeti kamerája. A felvételen az látható, ahogy egy sofőr szinte megretten a "semmiből elé kerülő körforgalomtól", majd ijedtében inkább a járdán kerüli ki azt. De beszéljen inkább a felvétel: 

– „Sokat nem fűznék a videón látható esethez. Szerintem ez a videó önmagáért beszél. Nap mint nap rengeteg hasonló esettel találkozhatunk sajnos. Szerintem sokat javulna a baleseti statisztika, ha bizonyos intelligenciaszint alatt már nem kaphatnának az emberek jogosítványt…” – írták az esethez tömören, ami szeptember 16-án, 10 óra 58 perckor, a 3-as számú főúton történt, a 3703-as mellékút kereszteződésében, a körforgalomnál - írja a videóhoz a népszerű portál olvasója. 
 

Ez is érdekelhet

Tanulniuk kell még a szakmát
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 3. forduló.
A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.
Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.