Ugrás a tartalomra

Takarófóliába fulladt a gyermeke, vádat emeltek a férfi ellen

Létrehozva
A férfi felújítás közben egyedül maradt gyermekével, akit felügyelet nélkül hagyott, így következhetett be a tragédia.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, akinek felügyelet nélkül hagyott egyéves gyermekére takarófólia tekeredett és emiatt megfulladt - közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden.

Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a férfi és felesége egy borsodi településen élt saját és nevelőszülőként nevelt kiskorú gyermekeikkel. 2023 augusztusában a házukban felújítás volt, a vádlott takarófóliával védte a bútorzatot.

Tizennégy hónapos nevelt kislánya szobájában, a kiságyhoz közeli szekrényre is fóliát tett, a lelógó takaróanyag pedig szabadon mozgott a gyerekágy lábánál. Augusztus közepén a felesége távolléte miatt egy nap a vádlott vigyázott a gyermekekre, de délután felügyelet nélkül hagyta a kiságyban fekvő lánygyermeket.

A közlemény szerint a kislány a nyitott ablakon beáramló levegő miatt magára tudta húzni a mozgó fóliát, mely a fejére tekeredett és eltakarta orrát és száját is. A vádlott fél óra múlva vette észre, hogy a gyermek nem kap levegőt, légzése leállt.

A férfi, ölében a kislánnyal a szomszédhoz ment segítséget kérni, de a kiérkező mentők már nem tudták újraéleszteni a gyermeket. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fogházbüntetést, valamint a nevelőszülői foglalkozástól határozott időre eltiltást indítványozott - írta a helyettes sajtószóvivő.

(Borítóképünkön a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség épülete, fotó: Horváth Csongor)

 

 

 

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.