Ugrás a tartalomra

Megnyitotta turisztikai szezonját a BOKIK

Létrehozva
Az idei rendezvényen is számos témába vágó előadást hallhattak az érdeklődők.
Kép
Turisztikai_szezonnyito_BOKIK_20250424-ot_05.jpg (307.89 KB)
Fotók: Osztie Tibor

Az aktív és fenntartható turizmus, valamint a Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. (MIDMAR) turisztikai tervei is szóba kerültek azon a csütörtöki összejövetelen, amit az Avalon Park Konferencia termében rendezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK).

A rendezvényt megnyitó Bágyi Péter szerint ugyan a helyi vendéglátószektorban – kiváltképp az éttermek forgalmában – jól érzékelhető visszaesés volt tapasztalható az utóbbi időszakban, ám a több, Michelin-ajánlással is bíró itteni egység megléte bizakodásra adhat okot. A BOKIK Turisztikai és Vendéglátóipari Osztályának elnökének, egyben a Zemplén Idegenforgalmi Kft. ügyvezetőjének megállapításait erősítette meg Poncsák Pál, az Avalon Resort&Spa Hotel General menedzsere is, aki a vendéglátói szakemberi gárda fontosságát is aláhúzta.

Az aktív turizmus borsodi lehetőségeiről ejtett szót előadásában Petényi Mirkó. Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója a minőségű útvonalhálózat és a támogató jogszabályi környezet kialakítása mellett kiemelte továbbá, mennyire döntő, hogy az egyes térségeknek hatékony promócióval és szervezeti háttérrel tudjanak egyedi karaktert adni. A hálózatos fejlesztések kapcsán megjegyezte: valamennyi turisztikai fejlesztést úgy kell elgondolni, hogy azt valaki végig fogja járni – ezért is kerülendő szerinte, hogy „sehova se vezető kerékpárutak épüljenek”.
 

Kép
Turisztikai_szezonnyito_BOKIK_20250424-ot_16.jpg (533.58 KB)


Ezt követően Miskolc új alapokra helyezett turisztikai szemléletéről hallhattak a megjelentek. A „fenntartható és okos” koncepciót taglaló Fekete-Angyal Enikő levezette, a rendszerváltást követően a megyeszékhely számos lehetséges kitörési pontja közül a legtöbben az idegenforgalomban bíztak, ugyanakkor – hívta fel a figyelmet a MIDMAR ügyvezető igazgatója – az elmúlt harminc esztendőben rengeteg „elvégzetlen házi feladatunk” maradt, mivel „nem megfelelően sáfárkodtunk” lehetőségeinkkel. Éppen ezért – szögezte le a szakember – vett az önkormányzati cég idén januárban egy merőben más, főként a versenypiacon szerzett szakmai tapasztalatokból építkező irányvonalat. 

Az ezt követő felszólalók a belváros turisztikai stratégiáját és a fenntarthatóságot tárgyalták. A rendezvény zárásaként végül a BOKIK és a MIDMAR együttműködési megállapodást kötött, melynek értelmében a felek a turizmus fejlesztése és ösztönzése jegyében a fenntarthatósági és üzleti célok mellett lefektették szakmai képzéseik összehangolását, piackutatások és hatáselemzések készítését, továbbá az ehhez hasonló rendezvények megszervezését.

Ez is érdekelhet

véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.