Ugrás a tartalomra

Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás

Létrehozva
A magyar mezőgazdaságban a generációváltás segítése kiemelt ügy, mert a fiatalok nélkül ez a szektor sem maradhat versenyképes.
Kép
A gazdáknak komoly gondokat okoz a szeszélyes időjárás
Pályázhatnak a fiatal gazdák. Fotó: Freestock

Ennek egyik kiemelt eleme a 79 milliárd forintos keretösszeggel megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló felhívás, amelyre a kérelmeket július 16-tól lehet benyújtani – jelentette be Viski József, az Agrárminisztérium (AM) agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára.

Viski József ismertette, hogy a Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló "Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása" című felhívásra azok a 18 és 40 év közötti fiatal mezőgazdasági termelők nyújthatnak be pályázatot, akiknek van államilag elismert vagy honosított mezőgazdasági jellegű végzettségük, legfeljebb 5 éve alapított mezőgazdasági üzemet vezetnek, és a felhívásban meghatározott üzemmérettel rendelkeznek - írták a közleményben.

Hozzátették, hasonló feltételek vonatkoznak a fiatal gazdák vállalkozásaira is. A felhívás két célterületet tartalmaz: 39 milliárd forinttal támogatja a fiatal gazdák indulását a generációs megújulás érdekében, illetve 40 milliárdos keretösszeggel segíti a fiatal mezőgazdasági termelők beruházásainak megvalósulását.

Kép

A fiatal gazdák induló támogatásként 14,6 millió forintra, beruházásaik támogatására pedig 10,5 millió és 75 millió forint közötti összegre pályázhatnak, mely esetben a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 70 százaléka. Fontos, hogy együttesen, mindkét célterületre pályázniuk kell az érintetteknek.

Az agrártámogatási rendszeren túl - amely arra is lehetőséget ad, hogy a fiatalok területalapú kiegészítő többlettámogatást vehessenek igénybe -, a megújuló szabályozási környezet ugyancsak kedvez nekik, hiszen az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény lehetőséget ad arra is, hogy az idősebb generációtól egyben vehessék át a gazdaságot – mondta el az államtitkár a tájékoztatás szerint.

A pályázati felhívás és minden kapcsolódó dokumentum az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a kap.gov.hu-n érhető el - közölte az AM.

Címkék

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.