Ugrás a tartalomra

A Szakma Sztárjait köszöntötték

Létrehozva
A BOKIK hagyományaihoz hűen idén is köszöntette a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szerepelt diákokat.
Kép
bokik_szakma_sztar_20250523-ot_17.jpg (362.43 KB)
Fotók: Osztie Tibor

Ahogy arról lapunk nemrégiben beszámolt: az utóbbi évek legjobb eredményét érték el a vármegye diákjai az április 28-án és 29-én megrendezett 18. Szakma Sztár Fesztiválon, ahol több mint ötven szakmában csaknem kétszáz diák mérte össze tudását. A vármegyét tizenegy tanuló képviselte, akik három arany-, két ezüst- és öt bronzéremmel tértek haza. 

– A versenyen főként mikrovezérlő programozással kellett megküzdeni. Ott elég kreatív feladatokat kellett létrehoznunk, illetve a döntő feladatban egy webalkalmazást kellett készítenünk, és egy közlekedési lámpát kellett szimulálnunk – számolt be a Miskolc Televízió érdeklődésére Szarka Dávid, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tanulója, aki ipari informatikában ért el első helyezést.

Kép
bokik_szakma_sztar_20250523-ot_21.jpg (392.06 KB)

A diákok a versenyre hónapokon át készültek. Stábunknak az iskola oktatója elárulta: gyakorlati és elméleti kiegészítő képzésre is sort kerítettek.

– Közösen megbeszéltük a kollégákkal, hogy miket kellene még elmondanunk, amik nálunk még nem szerepeltek, mert eléggé széleskörű a szakma ebből a szempontból – mondta el Vinnai Zoltán.

Az idei Szakma Sztár eredményhirdetését május 10-én rendezték meg a fővárosi Kongresszusi Központban. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke hangsúlyozta: az utóbbi évek legjobb eredményét érték el a vármegye diákjai. Hozzátette, a kamara kiemelt szerepet vállal a fiatalok nevelésében.

Kép
bokik_szakma_sztar_20250523-ot_01.jpg (212.63 KB)

– A duális képzés egy kamarai feladat. Régóta csináljuk, nagy lelkesedéssel. Remélem, évről évre egyre jobban is. Célunk, hogy a fiatalok olyan tudást kapjanak, amivel az életpályájukon boldogulni, megélni tudnak – fogalmazott Bihall Tamás.

A pénteki ünnepélyes eseményen Tóth-Szántai József is gratulált a nyertes diákoknak. A polgármester kiemelte: a Bükk városa program egyik fontos eleme a fiatalok támogatása.

Kép
bokik_szakma_sztar_20250523-ot_05.jpg (228.19 KB)

– Egy városnak lehetőségeket kell biztosítania és teremtenie a fiatalok számára. Ebben lesz nekünk az elkövetkezendő években nagyon sok feladatunk – szögezte le a városvezető, hozzátéve: folyamatosan azon dolgoznak, hogy megfelelő munkahelyet és lakhatási feltételt biztosítsanak a fiataloknak, és hogy egy élhető várost építsenek.

Mint megtudtuk: a BOKIK a diákok teljesítményének jutalmazására és a felkészítők munkájának elismerésére ötmillió forint támogatást adott.

A további díjazottakról EBBEN a cikkünkben írtunk korábban.

Ez is érdekelhet

A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.
Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.