Ugrás a tartalomra

Hason és hátba szúrták, mert szólt a hangoskodás miatt

Létrehozva
Két férfi hangos motorzúgás miatt az őket számon kérő férfit megkéselték.
Kép
Képünk illusztráció

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt. A vádirat szerint a vádlottak hozzátartozói viszonyban vannak, apa és fia. 2023. július végén az éjszakai órákban a fiú a borsodi településen lévő családi házuk udvarán a motorját olyan hangosan üzemeltette, hogy azzal zavarta az utcában lakókat - tájékoztatta szerkesztőségünket közleményben Jogg Zsolt főügyészségi ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség Vádképviseleti és Büntetőbírósági Ügyek Osztályának helyettes sajtószóvivője. 

Az egyik szomszédos ingatlanról egy férfi a lányával együtt átment a zajongás miatt, de a vádlottak családjával szóváltásba kerültek. A konfliktus után a hazaérkező szomszéd nő telefonon tájékoztatta a munkából hazafelé tartó élettársát a történtekről, aki a gépjárművel a vádlottak lakásához ment, és a ház előtt álló idősebb vádlottat felelősségre vonta a családok közötti vita miatt. Ekkor kijött a ház udvaráról a fiatalabbik vádlott, ezután az apa és fia együttesen, nagy lendülettel támadólag a férfi felé indultak. A fiú érkezett hozzá először, őt a sértett olyan erővel pofon ütötte, hogy a vádlott elesett. Ezzel egyidőben a fiú apja egy ismeretlen pengehosszúságú eszközzel derék magasság alatt, hátba szúrta a sértettet. A fiú is felállt a földről, a zsebéből elővett egy recés szélű hegyes eszközt, amivel a hátráló sértettet a hasán, köldöke alatt megszúrta - részletezte a közlemény

A sértettnek a vádlottak közül az apától elszenvedett háti felszíni szúrt sérülése 8 napon belüli gyógytartamú, míg a fiú által okozott szúrt sérülés következtében közvetetten életveszélyes állapotba került - tették hozzá. 

Az ügyészség a vádlottak közül a büntetlen előéletű idősebb vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést, míg a büntetett előéletű, fiatalabb vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - tájékoztattak. 

Ez is érdekelhet

Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.