Ugrás a tartalomra

Ismét elismerték a vármegye legjobbjait

Létrehozva
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata a Szent Erzsébet és a Kossuth Zsuzsanna Díjakat, valamint rendhagyó módon két Comenius díjat is átadott a csütörtöki közgyűlésén.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Elsőként Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Szent Erzsébet Díját adták át, amely azoknak adományozható, akik az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás területén végzett magas színvonalú tevékenységükkel hosszú időn át eredményesen szolgálták a vármegye lakosságát.

A Szent Erzsébet Díjat kapta: Musinszki Judit, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Ápolási Osztály osztályvezető főnővére, valamint dr. Rimaszéki Zsolt sebész, aki egyebek mellett a Diósgyőri Kórház Baleseti és Kézsebészeti Osztályán dolgozott.

Ezt követően a Vármegye Önkormányzata nevében Bánné Gál Boglárka vármegyei közgyűlési elnök, valamint a közgyűlés alelnökei, Balla Éva és Dankó Dénes Kossuth Zsuzsanna Díjat adományozott a következőknek: Bóta Zsoltné, Géczy Andrea, Gulyásné Csapkó Ágnes, Juhász Ildikó, Káli Tamásné, Kertész Józsefné Plevnyák Irén, Kévésné Váradi Judit, Szikszai Elek Sándorné és Tóthné Poncsák Csilla.

Kép
Szent Erzsébet és Kossuth Zsuzsanna díjak átadója a vármegyeházán

A díj az egészségügyi ágazatban dolgozó személyek és közösségek részére adományozható, akik a betegellátásban, gyógyításban, a járványok, betegségek megelőzésében és az egészségügyi igazgatás területén végzett elhivatott, áldozatkész és színvonalas munkájukkal eredményesen szolgálták a vármegye lakosságát.

A Vármegye Önkormányzata végül Comenius Díjat adományozott Kocsis Józsefnének és Szilágyi Ferencnének.

Ez is érdekelhet

2026. május 09-én reggel barnamedve (Ursus arctos) észlelés történt az Aggteleki Nemzet Park déli részén, Égerszög település külterületén, egy szórón.
Figyelmeztetést adott ki az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Egy anyamedvét és a bocsát látta a természetvédelmi őr Borsodban.
rendőrök
Borsodi rendőrök mentették meg a bajba jutott apróságot
Borsod-Abaúj-Zemplén
Levélben köszönték meg a borsodi rendőrök segítségét.
Tiszaújvárosi robbanás: mindenki hazatérhetett a kórházból
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBaleset
Két dolgozó már a munkába is visszatért - közölte a Mol.
Hátba szúrta a testvérét egy felsőzsolcai férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.