Ugrás a tartalomra

Közel a cél, rengetegen támogatják a Sütni Jó! Alapítványt

Létrehozva
Már csak 1 millió forint kell, hogy 2 évig biztosan tudjon működni Galamb Alex alapítványa.
Kép
Briós sütés a Sütni Jó Alapítványnál
Fotó: Mocsári László

Július elején számolt be arról lapunk, hogy nagy bajba került a Sütni Jó! Alapítvány. Gyakorlatilag a megszűnés fenyegette őket – ha nem kapnak támogatást, augusztus 1-jével lehúzhatta volna a rolót Galamb Alex alapítványa.

Az ismert borsodi roma pék felhívására azonban rengetegen megmozdultak, olyannyira, hogy ma, július 19-én elmondhatjuk: a célegyenesbe ért a gyűjtés.

„El sem hisszük, de már 5 millió forint összegyűlt a szükséges 6 millió forintból, ami a Sütni jó! Alapítvány kétéves működéséhez kell. Ez hatalmas dolog számunkra” – adta hírül pénteken Alex.

Az alapítvány hátrányos helyzetű, főként cigány gyerekeket karol fel, támogat, és megtanítja őket a pék szakmára. Idén ünneplik az ötödik születésnapjukat.

„A működésünk anyagilag nagyon nehéz helyzetbe került, és úgy tűnt, nem lesz tovább… De csoda történt. Egy hatalmas összefogásnak köszönhetően már majdnem megvan a teljes összeg – az adományoknak hála mostanra a költségek közel háromnegyede összegyűlt! Ez óriási segítség, és hatalmas erőt ad ahhoz, hogy tovább küzdjünk a gyerekekért. Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennünk és mellénk állt!”

– fogalmazott Alex.

Aki szeretne még adományozni, az itt megteheti:

Sütni jó! Alapítvány

Számlaszám: 11734035-21442843

Közlemény: remény

IBAN: HU11117340352144284300000000

Ez is érdekelhet

A címvédő Lehmann Csongor is ott lesz a Supertri döntőjén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Supertri Pro Series döntőjét szeptember 6-án, vasárnap rendezik meg Jersey szigetén. A bombaerős mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága is, aki címvédőként érkezik az erőpróbára.
Riasztást adott ki a meteorológiai szolgáltató zivatarok veszélye miatt
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Észak- és Kelet-Magyarországon is zivatarok, villámlás, erős szél, sőt akár még jégeső is előfordulhat szombaton, ezért citromságra (elsőfokú) riasztást adott ki a HungaroMet.
rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.