Ugrás a tartalomra

Több tízezer család lakhat jól a jótékonysági búzából

Létrehozva
Borsod-Abaúj-Zemplénben is elindult a jótékonysági búzagyűjtés a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem Program keretében.
Kép
búzakalász
Fotó: Mocsári László

Tavaly az összegyűlt 70 tonna búzából, 42 ezer kilogramm liszt készült. Ebből több tízezer rászoruló családot láttak el civil szervezetek vármegyénkben éves lisztmennyiséggel és valószínűleg az idén sem lesz ez másként. 

- A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a MAGOSZ által szervezett program augusztus 20-ig, a nemzeti ünnepig fogadja a búzaadományokat bármekkora mennyiségben. Ugyanis nem a mennyiség a fontos, hanem, hogy minél többen bekapcsolódjanak az adományozásba – fogalmazott Taskó József, a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke.

Vármegyénkben Hercegkúton, Mérán, Mezőcsáton, Mezőkövesden, Szendrőn, Szerencsen nyíltak gyűjtőpontok, amelyekhez újként Sajópüspöki is csatlakozott – sorolta. 

Kép
Magyarok Kenyere vármegyei gyűjtőpontok
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei gyűjtőpontok. Forrás: Magyarok Kenyere Facebook

- Már 15 éve működik a Magyarok Kenyere Program. Idén is elindult a búzagyűjtés és nyitva áll a hét gyűjtőpont. A gazdáknak ez karitatív tevékenysége és folyamatosan növekvő mennyiséget sikerült gabonából az elmúlt években összegyűjteni. A nemzeti ünnep után egy partnermalmunk fogja lisztté őrölni az adománygabonát. Ezt karitatív szervezeteknek, iskoláknak és önkormányzatoknak adjuk majd át, akik eljuttatják a rászoruló családoknak, illetve pénzadománnyal is hozzá lehet járulni a programhoz – fejtette ki a NAK vármegyei elnöke. 

Hozzátette, hogy 2013-tól határon túlra, Szlovákiába, Szepsi esperességének is a visznek lisztet. A tavalyi összmennyiséget pedig 25 civil szervezet között osztották szét adományozási ünnepség keretén belül, ami Bükkábrányban volt. Az idén pedig ugyanezt Szegilong kistelepülésen rendezik szeptember 26-án. 

Kép
búzamező
Fotó: Mocsári László

- Idén vármegyénkben az Edelényi Kastélyszigeten tartjuk meg augusztus 15-én, 10 órától a program Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepét. Itt több száz gazdát vendégelnek majd meg szerte a Kárpát-medencéből és diaszpóra területekről is, akik a program résztvevői adományozóként – emelte ki. 

Érdekességképpen néhány statisztikai adatot is megtudtunk. Tavaly országosan körülbelül ezer tonna gabonát gyűjtöttek össze, ami 100-120 ezer gyermeknek elegendő egy évre és vármegyénk szokott lenni a második legtöbbet gyűjtő. Egyedül Jász-Nagykun Szolnok vármegye előzte meg tavaly a 160 tonnájával. 

A Magyarok Kenyere Alapítvány ösztöndíj programmal is segíti a hátrányos helyzetű, mezőgazdasági szakképzésben vagy felsőoktatási képzésben részt vevő agrárdiákokat. 2023-ban egy, tavaly már két vármegyei tanuló is részesült ebben a pénzbeli támogatásban – osztotta meg portálunkkal Szathmáry-Király Ágnes, a NAK B-A-Z Vármegyei Igazgatóságának kabinetvezetője.

További információ az adományozásról a magyarokkenyere.hu oldalon található. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.