Ugrás a tartalomra

Holtan találták a Bükk lábánál eltűnt futót

Létrehozva
A férfi Cserépfalu határában tűnt el egy szombati versenyen. Vasárnap holtan leltek rá.
Kép
eltunt_hegyi_futo3.jpg

Csaknem egy napon át keresték Spitzmüller Zsoltot, aki a Cseresi Trapp terepfutó versenyen tűnt el Cserépfalu közelében szombaton - számolt be róla a rendőrségi portál a 39 éves férfire vonatkozóan.

Kép
eltunt_hegyi_futo2.jpg
Fotók: Lukács Laura / Facebook

Mindeközben az Eltűnt Személyek Keresése nevezetű Facebook-csoportban a sportoló hozzátartozója osztott meg további adalékokat. Lukács Laura azt írta:

„Az utolsó 3 km-en látták utoljára. Azóta is, éjjel is/jelenleg is folyik a kutatása rendőrség, katasztrófa védelem, kutyás mentő alakulatok és önkéntesek által is. Amennyiben éjjel nem kerül elő, hajnalban indul a reggeli keresés!”

Kép
eltunt_hegyi_futo.jpg

Vasárnap délután szomorú fejleményeket lehetett olvasni a közösségi médiában. Janosóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre elmondta: a hír igaz, 

a település határában a kora délutáni órákban megtalálták a férfi holttestét. 

Hozzátette, egyelőre nem utal semmi az idegenkezűségre, de a halál pontos körülményeit még vizsgálják.
 

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.