Ugrás a tartalomra

A vármegyeházán ismerték el Orosz Atanázt

Létrehozva
Ünnepi közgyűlést tartottak a Vármegyeházán hétfőn az államalapítás alkalmából. Az ülésen átadták a vármegye legmagasabb rangú elismerését, a Rákóczi-láncot. A kitüntetést idén Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vehette át.
Preview Image
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat képgalériája

Az ünnepi közgyűlésen megemlékeztek Szent István királyról és az államalapításról, valamint megszentelték és megszegték az új kenyeret is.

Az Olaszliszkai Hegyalja Általános Iskola tanulóinak előadása színesítette az államalapító Szent István király tiszteletére rendezett ünnepi közgyűlést hétfőn, a Megyeháza Dísztermében. Az eseményt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg, aki az egykori uralkodó máig meghatározó tevékenységéről beszélt.

– Nem kevesebbet tett, minthogy sikerrel bonyolította le pogány népének beilleszkedését a keresztény nyugati világba. Ezzel nem csak stabilitást és jövőt, de új szövetségeseket és civilizációt is adott nemzetének, amelyek mára, jól látjuk, sziklaszilárd alapot adtak az ország fennmaradásához – mondta Bánné Gál Bolgárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke.

Czunyiné Bertalan Judit, a területfejlesztésért felelős államtitkár Szabó Magda drámáját idézte, amelyben Szent István királyt mutatta be.

– Géza atyai, mégis uralkodói intelmeket adott, józan világos képben, nem meghajolni, nem letérdelni, nem megalkudni, hanem egyenes gerinccel kiállni, felállni és szuverén, önálló és független erőként megmaradni embernek, magyarnak, uralkodónak – hangzott el az államtitkártól.

A hagyományokhoz híven az ünnepi közgyűlésen adták át a Rákóczi-láncot, amely a vármegye legrangosabb kitüntetése. Idén Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke részesült az elismerésben.

– Nekem már csak az evangélium értelmében kell tudomásul vennem, hogy haszontalan szolgák vagyunk, és csak azt tettük, ami a kötelességünk. De hogy itt van ez a második nyaklánc, és a nyakamban van a máriapócsi. Megemlítem, hogy itt a megyékben és a megyénk környékén a könnyező szűz kegyképei csodái valahogy mindannyian II. Rákóczi Ferenccel vannak kapcsolatban – fogalmazott a megyéspüspök.

A kitüntetés átadása után a történelmi egyházak képviselői megszentelték az újkenyeret, amit Bánné Gál Boglárka, a Vármegyei Közgyűlés elnöke szegett meg.

Ez is érdekelhet

2026. május 09-én reggel barnamedve (Ursus arctos) észlelés történt az Aggteleki Nemzet Park déli részén, Égerszög település külterületén, egy szórón.
Figyelmeztetést adott ki az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Egy anyamedvét és a bocsát látta a természetvédelmi őr Borsodban.
rendőrök
Borsodi rendőrök mentették meg a bajba jutott apróságot
Borsod-Abaúj-Zemplén
Levélben köszönték meg a borsodi rendőrök segítségét.
Tiszaújvárosi robbanás: mindenki hazatérhetett a kórházból
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBaleset
Két dolgozó már a munkába is visszatért - közölte a Mol.
Hátba szúrta a testvérét egy felsőzsolcai férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.