Ugrás a tartalomra

Beismerő vallomást tett az ónodi díler

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a DELTA Program keretén belül folytatja a drog elleni küzdelmet. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt folytatott nyomozást.

Egy 47 éves ónodi férfi 2024. augusztus 7-ét megelőzően tiltott szereket értékesített tiszaújvárosi lakásán. A rendőrök a díler otthonában tartott kutatás során egy digitális mérleget, több mint 130 gramm kristályos anyagot, közel 5 gramm új pszichoaktív anyagot tartalmazó gumicukrot és majdnem 20 gramm amfetamint foglaltak le - olvasható a police.hu-n.

Mint azt a rendőrségi portálon írják, kihallgatásán a férfi beismerő vallomást tett. A nyomozók befejezték az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

Kép
lead_102.png

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

Kérik, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Ez is érdekelhet

Félpályán halad a forgalom a határon, baleset történt
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBulvárBaleset
Félpályán halad a forgalom a Fő utca érintett szakaszán. Baleset történt Pácinban.
Pincetűz. Forrás: katasztrófavédelem
Füst és lángok ébresztették a felsőzsolcaiakat: tűz miatt riasztották a tűzoltókat
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBulvárHavaria
A tűzoltók a Móricz Zsigmond utcába vonultak ki. Tűz ütött ki Felsőzsolcán.
Eláruljuk, hogyan óvhatjuk ősszel a süniket
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Még, ha nem is látjuk, teljes süncsaládok telelhetnek át a kertünkben, ha engedjük nekik. Viszont az égetés végzetes lehet számukra!
Folytatódik a véradási kampány a vármegyében
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A következő hétre is meghirdette a véradási lehetőségeket az Országos Vérellátó Szolgálat, aki teheti segítsen embertársain.