Ugrás a tartalomra

Saját kiskorú rokonát zaklatta berúgva

Létrehozva
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ittas állapotban szexuálisan zaklatta féltestvére vendégségben nála tartózkodó kiskorú nevelt lányát.
Kép
Képünk illusztráció

A vádirat szerint a vádlott borsodi településen lévő ingatlanába 2023. nyarán vendégségbe érkezett meg a féltestvére, élettársával és három kiskorú nevelt gyermekével. A családtagok a házban két szobán megosztozva töltötték az éjszakákat. Az egyik szobában a vádlott aludt egy ágyban féltestvére hétéves nevelt lánygyermekével – tudatta közleményben szerkesztőségünkkel Jogg Zsolt főügyészségi ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A vendégség ideje alatt egyik este a vádlott ittas állapotban a mellette fekvő sértettet hátára fordította, kezét lefogta, majd térdnadrágján keresztül sérelmére szexuális cselekményt végzett. A sértett megpróbált elhúzódni a vádlottól, kérte, hogy hagyja abba, mert megmondja az anyjának és feljelentik. A vádlott azonban közölte, hogy ez nem érdekli. Végül a sértettnek sikerült kimenekülnie a mosdóba – részletezte a közlemény.

A cselekmény hatása alatt lévő kiskorú lány az édesanyjának nem mert szólni a történtekről, mert attól félt, hogy a nevelő apja, aki a vádlott féltestvére, bántalmazni fogja – tették hozzá.

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint indítványozta a végleges hatályú eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amely során tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba – tájékoztattak.

Címkék

Ez is érdekelhet

2026. május 09-én reggel barnamedve (Ursus arctos) észlelés történt az Aggteleki Nemzet Park déli részén, Égerszög település külterületén, egy szórón.
Figyelmeztetést adott ki az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Egy anyamedvét és a bocsát látta a természetvédelmi őr Borsodban.
rendőrök
Borsodi rendőrök mentették meg a bajba jutott apróságot
Borsod-Abaúj-Zemplén
Levélben köszönték meg a borsodi rendőrök segítségét.
Tiszaújvárosi robbanás: mindenki hazatérhetett a kórházból
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBaleset
Két dolgozó már a munkába is visszatért - közölte a Mol.
Hátba szúrta a testvérét egy felsőzsolcai férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.