Ugrás a tartalomra

Újabb dílert fogtak az ózdi zsaruk

Létrehozva
A férfi június 15-ét megelőzően több esetben tiltott szert értékesített lakhelyén.
Kép

Kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 34 éves helyi férfival szemben az Ózdi Rendőrkapitányság – írja hétfő reggeli közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az esetet felidézve azt írják, augusztus 25-én a helyi rendőrök a vármegyei kommandósokkal szervezett akcióban fogták el a férfit. Az otthonában végrehajtott kutatás során több mint 30 gramm fehér, kristályos anyagot, 5 millió forintot, megközelítőleg 3,5 millió forint értékben arany ékszereket, nagy értékű televíziót és játékkonzolt foglaltak le. Korábban, április 15-én a rendőrök már lefüleltek egy több mint 150 grammos kristályszállítmányt is, ami szintén kapcsolatba hozható a dílerrel.

"A nyomozók előállították a férfit, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, illetve kezdeményezték a letartóztatását. Az egyenruhások közel 2000 adag kábítószer feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke több mint 14 millió forint" - fogalmaznak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz!

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

A hatóság azt kéri, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.