Ugrás a tartalomra

Fiával „játszott” behajtósat az ózdi férfi

Létrehozva
Úgy tűnik, hogy volt kamatos kamat is: hatvanezer forintért cserébe húszezer forint készpénzt, valamint tévét, hangszórót és erősítőt vittek el ismerősüktől.

Önbíráskodás és magánlaksértés bűntett miatt nyomoz az Ózdi Rendőrkapitányság egy 44 éves és egy 21 éves ózdi férfival szemben - írja hétfői közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Azt írják, hogy az idősebbik elkövető szeptember 13-án azzal a szándékkal állított be ismerőséhez, hogy jogosnak vélt hatvanezer forintos tartozását megszerezze tőle. A sértett bejárati ajtajának üvegét betörte, az egyik ablakát pedig bedobta kővel.

Később a fiával ment vissza a házhoz, majd közösen bántalmazták a tulajdonost, illetve egy bárddal megfenyegették, kutattak az ingatlanban, és elvittek közel 20 ezer forintot. Ezek után rávették a sértettet arra, hogy autójába tévét, hangszórót és erősítőt pakoljon be, és azokat szállítsa az otthonukba, miközben ellopták a telefonját is.

Az ózdi rendőrök a bejelentést követően az elkövetőket már másnap elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették őket, illetve kezdeményezték letartóztatásukat is – teszi hozzá a hatóság.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.