Ugrás a tartalomra

Elismerések éjszakája Miskolcon

Létrehozva
Eljött az ideje az idei PRIMA Díj Gálának. Az ünnepi díjátadót a hagyományoknak megfelelően a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik.

Az esemény évről évre ünnepi alkalom: ezen az estén a vármegye kulturális, tudományos, oktatási és sportéletének kiválóságai kerülnek reflektorfénybe.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei szervezete hirdeti meg minden évben. A díj célja, hogy méltó módon ismerjék el mindazokat, akik kiemelkedő teljesítményükkel, munkájukkal és elhivatottságukkal gazdagítják a vármegye közösségi életét, értéket teremtenek és példát mutatnak.

A vármegyei PRIMA Díj várományosai idén is kilenc kategóriából kerültek ki. Közülük hárman részesülnek a PRIMA Díj elismerésében, egyvalaki pedig közönségdíjat vehet majd át. Ez utóbbit a lakosság döntése alapján ítélik oda: november 4-ig lehet szavazni a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szervezet honlapján.

A gálán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Év Vállalkozóit és az Országos Év Vállalkozóit is köszöntik majd, így a díjátadó egyszerre tisztelgés a kultúra, a tudomány és a gazdaság kiemelkedő szereplői előtt.

A Prima közönségdíj jelöltjei:

  • Magyar irodalom kategóriában: Dr. Jacsó Pál író, költő
  • Magyar színház-, film- és táncművészet kategóriában: Harsányi Attila színművész, rendező
  • Magyar képző- és iparművészet kategóriában: Ózdi Képzőművészeti Egyesület
  • Magyar sport kategóriában: Deboti Racing Team
  • Magyar népművészet és közművelődés kategóriában: Ötvös Éva előadóművész, színművész
  • Magyar ismeretterjesztés és média kategóriában: Mikita Gábor színháztörténész-muzeológus
  • Magyar tudomány kategóriában: Herman Ottó Múzeum
  • Magyar oktatás és köznevelés kategóriában: Fejér Zsolt tanár
  • Magyar zeneművészet Sátoraljaújhelyi kategóriában: Sátoraljaújhelyi Dohánygyári Fúvószenekar

Címkék

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.