Idén is útnak indítja hagyományos, „Fogadj örökbe egy Mikuláscsomagot!” akcióját a Supersum Közhasznú Alapítvány, hogy minél több gyermekhez jusson el a karácsony előtti időszak öröme, melege és szeretete – tájékoztatta lapunkat Bernasconi-Bús Katalin, az alapítvány kuratóriumának elnöke.
December 5-én ismét megrendezik a Mikulás-ünnepséget a Tudomány és Technika Háza színháztermében, ahol 600 hátrányos helyzetű kisgyermek várja majd a Mikulást a miskolci és környékbeli óvodákból, iskolákból, gyermekvédelmi intézményekből.
December közepén pedig önkénteseik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tűzoltó Szövetséggel, a Miskolci Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel és a Toyota Balogh-gal Erdélybe is útnak indulnak, hogy gyermekotthonokban élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek vigyék el az ajándékokat, szeretettel és figyelemmel csomagolva.
– Célunk, hogy idén is több mint 1 ezer gyermek arcára varázsolhassunk mosolyt – ehhez azonban most is szükségünk van a közösség összefogására – mondta.
Édességek, csokoládék, szaloncukor, gyümölcsök, Mikulás-csomaghoz való finomságok – mindezeket várják felajánlásként, de pénzadománnyal is segíthetünk, a banki átutalást így intézhetjük:
Kedvezményezett: Supersum Közhasznú Alapítvány
K&H Bank: 10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764-50526972-78881008
SWIFT: OKHBHUHB
Közlemény: Mikulás
Bernasconi-Bús Katalin hangsúlyozta, az alapítvány közhasznú jogállású, így céges támogatás esetén igazolást állítanak ki az adományozott összegről.
Minden további információ a Supersum honlapján megtalálható.