Ugrás a tartalomra

MTI: telefont találtak egy fogvatartott végbelében Borsodban

Létrehozva
Motozás során a fogvatartott végbeléből került elő egy mobiltelefon és a töltéséhez használható kábel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) azt is közölte az MTI-vel kedden, hogy szakmailag indokoltak azok az intézkedések, amelyekkel bizonyos fogvatartottak esetében az intézetek biztonsága érdekében korlátozták a személyes érintkezést a látogatófogadások során.

A börtön szirmabesenyői objektumában a látogatófogadás végén a fogvatartottnak az anyja adta át a mobiltelefont. Makula György ezredes, a BVOP kommunikációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a fogvatartott a tiltott tárgyat előbb a zsebébe, majd a végbelébe rejtette el. A biztonsági ellenőrzésen szolgálatot teljesítő felügyelők éberségének köszönhetően a telefon rövid időn belül előkerült, így a tiltott tárgy nem juthatott be az intézet zárt területére.

Közölte: az eset miatt a fogvatartott ellen fegyelmi eljárás indult, amellyel elveszítheti eddig szerzett kedvezményeit és a személyes érintkezés lehetőségét biztosító látogatási jogát. A hozzátartozó felelősségét a rendőrség vizsgálja a büntetés-végrehajtási intézet rendjének megzavarása miatt.

Makula György emlékeztetett: korábban éles kritikát kapott a büntetés-végrehajtási szervezet azért, hogy bizonyos fogvatartottak esetében az intézetek biztonsága és rendje érdekében korlátozta a személyes érintkezést a látogatófogadások során.

– Ez az eset – és sajnos még sok más hasonló – is rávilágít arra, hogy ezek az intézkedések szakmailag indokoltak – emelte ki.

A BVOP főosztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a látogatások során a szabályok megszegése – különösen tiltott tárgyak, például gyógyszer, mobiltelefon vagy bármely kommunikációs eszköz bejuttatása – súlyos biztonsági kockázatot jelent.

A családi látogatások célja, hogy a fogvatartottak bensőségesebb kapcsolatot tarthassanak hozzátartozóikkal, ez azonban csak a szabályok betartása mellett lehetséges. Az ilyen jellegű visszaélésekkel szemben a büntetés-végrehajtási szervezet minden esetben következetesen és szigorúan lép fel – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.