Ugrás a tartalomra

Jelentős mennyiségű kristállyal kereskedtek, lecsapott a törvény keze

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a 15 vádlottnak az ügyében, akik részben rendszeresen fogyasztottak kristály néven közismert kábítószert, részben pedig azzal kereskedtek.
Kép
kristaly_kabitoszer_policehu.jpg
Ezért a kristályért börtön jár. Fotó: police.hu (illusztráció)

Az ítéleti tényállás szerint a vádlottak 2021. évben Borsod vármegye szerte hálózatszerűen szereztek meg, fogyasztottak és haszonszerzésre törekedve értékesítettek tovább egymás között vagy jelen eljárással nem érintett személyek részére is kristályt. Az egyes tranzakciók értéke vádlottanként néhány százezer forinttól egészen közel másfél millió forintig is terjedt.

A bíróság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, kábítószer-kereskedelem bűntette, kábítószer birtoklás bűntette miatt a vádlottak többségét 1 év és 7 év 6 hónap közötti tartamú végrehajtandó szabadságvesztés büntetésekre – egyeseket pénzbüntetésre is - ítélte, míg hármójuk esetében a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet nem jogerős. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik - közölte a Miskolci Törvényszék.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.