Ugrás a tartalomra

Miskolctól néhány kilométerre önkormányzati választást tartottak

Létrehozva
Polgármestert és helyi képviselőket választottak vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsóvadászon.

A Miskolctól mintegy 20 kilométerre fekvő abaúji településen azért kellett időközi önkormányzati választást tartani, mert a helyi képviselő-testület kimondta feloszlását.

A polgármesteri tisztségért indult a település 2024-ben megválasztott vezetője, Vróbel László, továbbá Szemán János és Kótai Renátó, mindhárman függetlenként. A hat képviselői helyért 21-en szálltak versenybe, mindenki függetlenként. Alsóvadászon a mintegy 1100 választópolgár egy szavazókörben adhatta le szavazatát.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehetett.

A független Vróbel László lett Alsóvadász polgármestere

A független jelöltként induló Vróbel Lászlót választották meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsóvadász polgármesterének a vasárnap tartott időközi választáson - közölte honlapján a Nemzeti Választási Iroda (NVI).

A tájékoztatás szerint Vróbel László - akire 333-an szavaztak - mindössze 19 szavazattal előzte meg a szintén függetlenként induló Szemán Jánost, aki 314 voksot gyűjtött be. A polgármesteri pozícióért egy harmadik független jelölt, Kótai Renátó is versenybe szállt, ő 30 szavazatot szerzett.

A honlapon közzétett adatok alapján a névjegyzékben szereplő 1071 választópolgárból 686-an adták le a voksukat valamelyik jelöltre, közülük 9-en szavaztak érvénytelenül.

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.