Ugrás a tartalomra

Ítélet született egy halálos közúti baleset ügyében

Létrehozva
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság a 37. számú főúton történt halálos közúti baleset ügyében.
Kép
Balesetihelyszínelő
Képünk illusztráció

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott – aki a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagja – szolgálaton kívül közlekedett autójával Szerencs felől Sárospatak irányába a 37. számú főúton 2024. január 3-án délután a megengedett 90 km/h-s sebességet betartva - adta hírül szerkesztőségünknek a Miskolci Törvényszék Sajóosztályának közleményét Becse Zsuzsanna sajtótitkát. 

A vádlottra vezetés közben ismeretlen ok miatt váratlan rosszullét tört rá és vezetési képessége oly mértékben lecsökkent, hogy nem volt biztonságos vezetésre képes állapotban, azonban ennek ellenére nem állt meg. A terhelt rövid idő elteltével teljesen elveszítette a kontrollt a jármű felett és áttért a szembejövő sávba, majd 75-80 km/h-s sebességgel a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsinak ütközött. Ebben a járműben a Magyar Honvédség három hivatásos tagja bekapcsolt biztonsági öv használatával utazott. A baleset következtében az egyik utas a helyszínen életét vesztette, a másik utas súlyos, a sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett - számolt be a közlemény. 

Kép

A bíróság a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette - tudatták. 

Súlyosító körülményként értékelte a bíróság ezen bűncselekmények elszaporodottságát. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor a terhelt beismerő vallomása, büntetlen előélete, együttműködő és őszinte, megbánó magatartása, melyet a sértett családja felé is kifejezett. Az ítélet jogerős - tájékoztattak. 

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.