Ugrás a tartalomra

Újabb ózdi díler letartóztatásban

Létrehozva
Az ózdi rendőrök újabb kábítószerterjesztőt fogtak el és vettek őrizetbe.

Az Ózdi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoz egy 34 éves helyi férfival szemben. A díler elfogását megelőzően lakóhelye körzetében kereskedett a tiltott szerrel.

A beszerzett bűnügyi információk szerint a 34 éves férfi kábítószerrel kereskedik, illetve egy újabban beszerzett szállítmánnyal érkezett haza az elosztó.

A rendőrök a férfi otthonában tartott kutatás során közel 16 gramm fehér, kristályos anyagot foglaltak le, illetve más rejtekhelyekről további közel 1 gramm drog került elő.

A rendőrök elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt, majd a hatóság őrizetbe vette.

Az Ózdi Rendőrkapitányság előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásra is, amit a bíróság elrendelt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!
A rendőrség kéri, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Címkék

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.