Ugrás a tartalomra

Terrorizálták az osztálytársai – válaszul késsel ment az iskolába

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki megöléssel fenyegette osztálytársait, amiért azok gúnyolták őt.

A megállapított tényállás szerint a fiatalkorú vádlott egy borsodi településen lévő általános iskola tanulója volt, osztálytársai rendszeresen csúfolták, megalázták, ami lelkileg rendkívül megviselte. 2024 májusában a fiú egy 11 cm pengehosszúságú konyhakéssel érkezett az iskolába, hogy osztálytársai viselkedését megtorolva megölje őket. A tanítási nap során az egyik órán elővette az eszközt, pengéjét a nyelvén húzogatta, mire azt a tanár elvette tőle és átadta az igazgatónak. Az igazgató értesítette a terhelt édesanyját, aki gyermekéért jött az intézménybe és hazavitte őt - tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.

Mint írják, a tanuló a történtek miatt igazgatói felhívásra nem ment iskolába, ezért két nappal később online üzent az osztályfőnöknőjének: az iskolába bevitt késsel az volt a szándéka, hogy osztálytársait megölje. A következő napon olyan bejegyzést tett közé az interneten, hogy lakókörnyezetében mindenki fizetni fog, amiért ő szenvedett. A pedagógusnőnek megírta, hogy másnap bemegy az iskolába és valamennyi osztálytársát megöli. A tanárnő értesítette az igazgatót és feljelentést tettek a rendőrségen.

A törvényszék a fiatalkorú vádlottat emberölés előkészületének bűntette miatt egy év tíz hónap szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte.

Súlyosító körülményként értékelte a vádlott kitartó szándékát tükröző magatartás-sorozatot, azt, hogy a fenyegetés célpontjában diákok álltak, továbbá azt is, hogy az eset az iskolában és a településen a köznyugalmat megzavarta. Enyhítő körülményként esett latba a vádlott részbeni beismerő vallomása, őszinte megbánása, az őt ért előzményi iskolai abúzusok ténye, egészségi állapota és az elkövetés óta eltelt idő.

Az ítélet jogerős - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.