Ugrás a tartalomra

Majdnem odalett a nyugdíj

Létrehozva
Ellopottnak hitt nyugdíj, gyanús találkozás egy idegennel, kétségbeesett bejelentés – majd egy váratlan fordulat a rendőröknek köszönhetően.
Kép
rendőr idős nénivel. Fotó: rendőrség Facebook
A hálás idős néni a visszakapott nyugdíjával. Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook

Egy nő tett bejelentést február 12-én, hogy a délelőtti, encsi nyugdíjfelvételét követően elment bevásárolni egy boltba, majd hazautazott, ahol észrevette, hogy eltűnt pénztárcája. Elmondása szerint az üzlet előtt egy erőszakos árussal került szóváltásba, ezért attól tartott, hogy ő vehette ki a pénzt a táskájából - adta hírül közösségi oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, átnézték a környéket, majd az üzlet kamerafelvételeit is megvizsgálták - tették hozzá.

A felvételek alapján kiderült: a tárca fizetéskor esett be véletlenül a pénztár alá. Kollégáink hiánytalanul megtalálták a bukszát és a benne lévő pénzt, és személyesen adták vissza az idős asszonynak. A nő meghatottan, örömmel köszönte meg a gyors segítséget, hiszen a megtalált összeg az egész hónapos megélhetését biztosítja - tudatták. 

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.