Ugrás a tartalomra

Teljes útzárat vezetnek be Észak-Borsodban

Létrehozva
Javítja az útburkolatot a Magyar Közút.
Kép
Illusztráció

Március 18-20. között 1,1 kilométer hosszan javítja a burkolatot Rakaca és Szászfa között a Magyar Közút Nonprofit Kft. – tájékoztatták a minap.hu-t szerdán.

A munkák idejére teljes útzárat vezetnek be, így az érintett útszakaszon 8 és 16 óra között nem lehet majd közlekedni.

Közölték: a 2613. jelű Szalonna-Krasznokvajda összekötő út két szakasza is szerepel a 2026-os Magyar Falu Útfelújítási Programban, összesen 3638 méter hosszúságban. Első ütemben, március második felében a Rakaca és Szászfa közötti 1,1 km hosszúságú szakasz felújítása valósul meg.

A második, több mint 2,5 kilométeres szakasz felújítása várhatóan április végén kezdődik el Rakaca és Rakacaszend között.

A felújítás során az érintett szakaszokon teljes szélességben két réteg aszfaltburkolat és a hozzá tartozó padka építése valósul meg, továbbá a szükséges növényzetgondozási feladatokat is elvégzik.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri.

Ez is érdekelhet

véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.