Ugrás a tartalomra

Szinte mindent vitt, de vége a lopási sorozatnak

Létrehozva
Egy férfi Ózdon családi házakba, telephelyekre tört be és több mint 1,3 millió forint kárt okozott.
Kép
Képünk illusztráció

Lopás bűntett miatt folytatott nyomozást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 34 éves helyi elkövetővel szemben. A férfi 2025. június 9-ét megelőzően, Ózdon családi házakba és telephelyekre tört be. A 14 rendbeli sorozatlopás alkalmával a tolvaj leginkább fém tárgyakat, kandallót, fűnyírót, hosszabbítót, elektromos kéziszerszámokat, televíziót, jakuzzit, mikróhullámú sütőt vitt el, több mint 1,3 millió forint kárt okozva. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe is vették a bíróság pedig letartóztatta - juttatta el szerkesztőségünknek közleményben Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

Az Ózdi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek - tudatták. 

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.