Ugrás a tartalomra

Csomagautomatába rendelt drogot, elfogták

Létrehozva
A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.
Kép
drogos elfogása. Fotó: police.hu
A tettenérés pillanata. Fotó: police.hu

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség miatt folytat nyomozást egy 40 éves kurityáni férfival szemben. A rendőrök május 20-án délután – egy tervezett akció során – intézkedtek ellene az egyik helyi csomagpontnál. Az egyenruhások átvizsgálták a férfi ruháját és a táskáját is: egy frissen átvett postai küldeményt találtak nála, amiből közel 15 gramm fehér, kristályos, kábítószergyanús anyag került elő. A rendőrök elfogták a férfit, gyanúsítottként hallgatták ki, és a tiltott szer mellett lefoglalták a mobiltelefonját és a tranzakciókat igazoló bizonylatokat is - juttatta el szerkesztőségünknek a police.hu közleményét Varga Rudolf rendőr őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtórefenese. 

A fogyasztó beismerő vallomást tett - tudatták. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! A kábítószerek általában hamar erős pszichikai függőséget válthatnak ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz - hangsúlyozták. 

A rendőrség tájékoztat, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet! Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Címkék

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.