Ugrás a tartalomra

Már alakul az elit mezőny

Létrehozva
Labdarúgás: a területi igazgatóság továbbra is tizenhat csapattal számol.
Kép
Sajti Viktor, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi igazgatója. Fotó: magánarchívum
Sajti Viktor, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi igazgatója. Fotó: magánarchívum

Befejeződött a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idénye. A pontvadászat utáni, függőben lévő ügyekről kérdeztük Sajti Viktort, a Magyar Labdarúgó Szövetség Vármegyei Területi Igazgatóságának igazgatóját.

Nem lesznek kiesők

– Azzal kezdem, hogy a bajnok Emőd visszaküldte nyilatkozatát és ebben az szerepel, hogy vállalja az NB III-as osztályozót – kezdte a sportvezető, majd így folytatta: – Harmadosztályú kiesőnk nem lesz, ennek következtében a vármegyei elitből sincs búcsúzó. A vármegyei II. osztályú bajnokok közül csak a Sárospatak kért licencet, így az I. osztályú mezőny tagja lesz. Továbbra is tizenhat csapattal számolunk a 2026/27-es elit bajnokság esetében.

A mezőnynek, mint ismeretes, továbbra is tagja az MVSC-Miskolc együttese.

Címkék

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.