Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére kedd éjfélig
Elsőfokú, citromsárga riasztást adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére. A HungaroMet Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint kedd délutántól, illetve késő délutántól elsősorban a Dunántúl északnyugati részén, valamint az északi határ menti térségekben alakulhatnak ki zivatarok. A viharokat általában 60–70 km/órás, helyenként akár 80 km/órát is elérő széllökések, lokálisan intenzív, 10–20 milliméter csapadék, valamint kisebb, 2 centiméternél kisebb átmérőjű jég kísérheti. Az előrejelzések szerint az éjszaka folyamán a zivatarok száma fokozatosan csökkenhet.
Várható időjárás az ország területén kedd éjfélig
Kedden az időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet és a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kedd délutánig kevés helyen, majd elsősorban a Dunántúl északnyugati felén és az Északi-középhegységben elszórtan lehet zápor, zivatar. Kedden több helyen megélénkül, néhol megerősödik a délies, majd késő délutántól a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél, de zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 28 és 33 fok között valószínű - írta a HungaroMet Nonprofit Zrt.