A BOKIK a hagyományoknak megfelelően idén is köszöntötte és Elismerő Oklevéllel jutalmazta a szakmájukban kiváló eredményt elért végzős tanulókat. A rendezvényt pénteken tartották a BOKIK székházában. Az eseményre megyénk 30 képzőintézményéből több mint félszáz diák érkezett.
A jövő reménységei
A fiatalokat Bihall Tamás, a BOKIK elnöke köszöntötte, aki kiemelte: már nagy hagyománya van ennek az ünnepségnek. Évtizedek óta köszöntik és ismerik el a szakképzésben részt vevő azon diákokat, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Egy nagyon gyorsan változó, és óriási – remélhetőleg – fejlődés előtt álló világban élünk. Óriási változások lesznek Magyarországon és a világban, reméljük, a gazdaságban is: vállalataink, iparosaink, kereskedőink és szolgáltatóink színvonala, versenyképessége növekedni fog. A ti tudásotok, lendületetek és felkészültségetek alapvetően hozzá fog járulni ehhez a célhoz
– emelte ki Bihall Tamás köszöntőjében.
Beszélt arról is, hogy mit jelent a kamara a térség gazdasági életében, szólt a kamara mindennapi munkájáról és szerepéről, a duális képzésről, a Széchenyi Kártyáról, a kamarai hozzájárulásról és az együttműködésekről. Zárásként szép nyarat és kellemes élményeket kívánt a fiataloknak.
Jó szakemberekre mindig szükség lesz
Nagy Boglárka, Miskolc aljegyzője kiemelte: ma azokat a fiatalokat ünnepeljük, akik bebizonyították, hogy a tehetség, a szorgalom és a kitartás valódi eredményekhez vezet, teljesítményükkel pedig példát mutatnak kortársaik számára. Az igazán kiváló szakembereket nemcsak tudásuk, hanem munkájuk iránti alázatuk is megkülönbözteti. Hosszú út, sok tanulás és munka áll mögöttük.
Az elismerés, amit ma átvehetnek, nem csupán egy sikeres időszak lezárása, hanem annak a bizonyítéka, hogy a befektetett munka értéket teremtett. Különösen fontos ez napjainkban, amikor a jól képzett, felkészült szakemberek tudása és munkája meghatározó szerepet játszik közösségeink és gazdaságunk fejlődésében
– mondta Nagy Boglárka, megköszönve a felkészítő oktatók munkáját is.
Hozzátette: legyenek büszkék arra, amit elértek. Az előttük álló út még számos kihívást és lehetőséget tartogat, de a mai elismerés azt bizonyítja, hogy rendelkeznek mindazzal a tudással, kitartással és akaraterővel, amely a további sikereik alapja lehet.
Öt év munkájának eredménye
Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja arról beszélt, hogy a szakképzés átalakítása most jutott el arra a pontra, amikor először adnak bizonyítványt azok kezébe, akik az új típusú, ötéves technikumi képzésben kezdték meg tanulmányaikat. Most látszanak az eredmények, most tudják először megmérni, hogyan működik az új rendszer.
Azt látjuk, hogy jó úton indultunk el. Akik most vizsgáztak, valóban olyan naprakész tudással lépnek ki az iskolák kapuin, amellyel boldogulni tudnak majd
– mondta. Hozzátette: az egyik legfontosabb dolog, hogy az ember megtalálja azt a munkát, ahová szívesen megy be reggel.
Elmondta, nagyon sikeres év volt. A képzés jó, az iskolák jók, ezt a versenyeredmények is megmutatták. A vármegye soha nem volt olyan eredményes, mint idén. Megemlítette a Szakma Sztár versenyen elért sikereket, és kiemelte Makkai József Bláthy-diákot, aki szeptemberben Sanghajban képviseli Magyarországot a világversenyen.
A fiatalember szintén elismerésben részesült. Az erősáramú elektrotechnikus a minap.hu kérdésére elmondta: vizsgái lezajlottak, és már készül Sanghajba, ahol szeptemberben a villanyszerelő szakmát képviseli majd a 48. WorldSkills szakmai világbajnokságon.
Az elektronika és az elektrotechnika világa fogott meg a legjobban. Imádom a berendezéseket szerelni, és új szakterületeket megismerni ebben a szerteágazó szakmában
– mondta. Hozzátette: tovább szeretne tanulni, még egy szakmát elsajátítani, majd ezen a területen szeretne dolgozni a jövőben.
A résztvevők Zsekov Éva Mónika előadását hallgathatták meg, majd következett az elismerések átadása.
A KIVÁLÓ TANULÓK NÉVSORA – 2026
Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum:
- Kiss Richárd Gépi és CNC forgácsoló
- Fülöp Vendel Gépgyártástechnológiai technikus
Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum:
- Balog Viktória Pénzügyi-számviteli ügyintéző
- Nemes Zsolt Logisztikai technikus
Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum:
- Lerch Csenge Turisztikai technikus, duális képzőhelye: Midmar Kft.
- Tóth Marcell Kereskedő és webáruházi technikus
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum:
- Balogh Béla Márton Erősáramú elektrotechnikus
- Makkai József Erősáramú elektrotechnikus, duális képzőhelye Joyson Safety System Hungary Kft.
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum:
- Ötvös Bence Elek Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
- Pocsai Gergő Szoftverfejlesztő és -tesztelő
Miskolci SZC Kós Károly Technikum:
- Mihalik Anna Grafikus
- Csibrik Marcell Környezetvédelmi technikus
Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum:
- Harsági Csenge Réka Vendégtéri szaktechnikus, duális képzőhelye Miskolci Gasztrocentrum Ágazati Képzőközpont
- Eszlári Szabolcs Vendégtéri szaktechnikus, duális képzőhelye Miskolci Gasztrocentrum Ágazati Képzőközpont
Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum:
- Garai Boglárka Fodrász, duális képzőhelye Big Beauty Boss Bt.
- Kulcsár Tamás Nándor Gépjárműmechatronikai technikus Balogh Auto-Euroszervíz Kft.
Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum:
- Bordás Lívia Mónika Vállalkozási ügyviteli ügyintéző
- Csécs Gergely Logisztikai technikus
Miskolci SZC Mezőcsáti Gimnázium és Szakképző Iskola
- Balogh Nóra Gyermek- és ifjúsági felügyelő
- Harsányi Jázmin Gyermek- és ifjúsági felügyelő
Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum:
- Gondos Ádám Burkoló, duális képzőhelye Supák Béla E.V.
- Kriston Margaréta Katalin Vállalkozási ügyviteli ügyintéző
Ózdi SZC Surányi Endre Technikum:
- Oláh-Lukács Lajos Szakács, duális képzőhelye Varázsrendezvény Kft.
- Petrik Márk Villanyszerelő, duális képzőhelye MVM Energetikai Ágazati Képzőközpont
Szerencsi SZC Encsi Aba Sámuel Szakképző Iskola:
- Horváth Paulina Mirella Szociális ápoló és gondozó
- Matta Richárd Hegesztő, duális képzőhelye Business Motivation Kft.
Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola
- Dienes László Villanyszerelő, duális képzőhelye: Nestlé Hungária Kft.
- Orosz Kristóf Gépjármű-mechatronikai technikus, duális képzőhelye Szabó Sándor ev.
Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum:
- Oláh Viktória Turisztikai technikus
- Bartha Xenobia Sára Logisztikai technikus
Szerencsi SZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Szakképző Iskola:
- Bakos Marcell László Elektronikai technikus, duális képzőhelye: Jabil Circuit Hungary Kft.
- Varró Ákos Elektronikai technikus, duális képzőhelye: MOL Petrolkémia Zrt.
Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum:
- Tóth Krisztina Fitness-wellness instruktor
- Nagy Richárd Környezetvédelmi technikus
Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Technikum és Szakképző Iskola:
- Krajczár Eszter Szakács
Don Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola, Technikum, Gimnázium és Kollégium:
- Káló Géza József Hegesztő, duális képzőhelye: Szalézi Ágazati Képzőközpont
- Szántó Tibor József Hegesztő, duális képzőhelye: Szalézi Ágazati Képzőközpont
Fáy András Görögkatolikus Technikum:
- Haga Elizabet Eugénia Vállalkozási ügyviteli ügyintéző
- Lukács Bence Logisztikai technikus
Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum:
- Juhász Dalma Kisgyermekgondozó-, nevelő, duális képzőhelye Mesemalom bölcsőde
- Puskás Jázmin Barbara Kisgyermekgondozó-, nevelő, duális képzőhelye Napraforgó bölcsőde
Miskolci Kolping Katolikus Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Szakgimnázium:
- Lakatos Judit Kereskedelmi értékesítő, duális képzőhelye: Spar Magyarország Kft.
- Djubók Panna Pincér-vendégtéri szakember
Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola:
- Hankó Erik Burkoló
- Janó Erik Szobafestő
Irinyi János Református Oktatási Központ:
- Simkó Levente Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
- Kerékgyártó Tamás Vegyész technikus
Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium:
- Dakos Dorina Cukrász
- Balogh Marcell Hegesztő, duális képzőhelye: Weinberg’93. Kft.
Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium:
- Tóth Beáta Kereskedelmi értékesítő
- Hamzók Richárd Hegesztő duális képzőhely Fireplace Kft.
Szent István Katolikus Technikum:
- Hoffman Vivien Pénzügyi-számviteli ügyintéző
- Albók Csaba Szoftverfejlesztő és -tesztelő
Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium:
- Kévés Bálint Szoftverfejlesztő és -tesztelő
- Svelta Levente Szoftverfejlesztő és -tesztelő
Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium
- Varró Fanni Logisztikai technikus
- Vas Lőrinc Szoftverfejlesztő- és tesztelő
Tokaj-Hegyaljai Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum:
- László Valentina Dorina Vendégtéri szaktechnikus, duális képzőhelye Minaro Hotel, Tokaj
- Pápai Gergely Vendégtéri szaktechnikus, duális képzőhelye Bodrog Hotel, Sárospatak