Ugrás a tartalomra

Záporok, zivatarok és megélénkülő szél várható szerdán

Létrehozva
Északnyugat felől csökken a felhőzet, de a záporok, zivatarok is valószínűek.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Időjárás

Északnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így ma sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, utóbbiakból a keleti tájakon több képződhet. Elszórtan valószínűek záporok, főleg a déli óráktól zivatarok, melyekre elsősorban a keleti, északkeleti harmadban, valamint a nyugati és déli határvidéken lehet számítani, másutt kicsi a csapadék esélye. Este fokozatosan megszűnnek a konvektív csapadékgócok. Az északnyugatira forduló szél napközben többfelé megélénkül, zivatarokat azonban erős, esetleg viharos széllökés is kísérheti. Estére mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25 és 30 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő - írja honlapján a HugaroMet

Levegőminőség

Miskolcon és környékén a PM Monitoring Hálózat mérései alapján mindenhol jó a levegő minősége szerda reggel, Pereces déli részén pedig megfelelő. 

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.