Ugrás a tartalomra

A strandolás örömei és veszélyei – a Mályi-tavon jártunk

Létrehozva
A nyár egyik veszélyforrását a szabadvizek és a strandok jelentik a rendőrség szerint. Idén már több halálos áldozatot is követelt a felhőtlennek induló fürdőzés. A strandolók is elmondták Mályiban, nekik mi segít a kánikulában.
Kép
tavak_1.jpg
A tóparton jobban elviselhető a kánikula. Fotók: Miskolc TV

Az országban kedden tetőzött a hőség. A hőmérők helyenként 42 Celsius fokot is mutattak. Sokan a tópartokra menekültek a rekkenő hőség elől. Stábunk arra volt kíváncsi, hogy mekkora felüdülést jelent a strandolóknak a vízpart. 

- Nehezen, de bírjuk a meleget, bár inkább csak délelőtt maradunk a strandon. Mindig 9 óra körül érkezünk, vagy még korábban és 11 órakor készülünk hazafelé, mert délben már elviselhetetlen a hőség. Jól tudunk úszni mindannyian, de a gyerek miatt nem szoktunk bemenni a mélyvízbe és mindig odafigyelünk rájuk – számolt be Stohl Gábor

Kép
Mályi-tó riport. Fotó: Miskolc TV
Tisztaság és jó vízminőség várja a strandolni vágyókat Mályiban

Zuhanyozzunk le!

- Majdnem minden nap kijöttem a Mályi-tóhoz, vagy délelőtt, vagy este hat után. A kánikulában leginkább a víz segít lehűlni. Viszont csak egy rövid úszásra vállalkoztam, mert muszáj lehűtenem magamat és aztán délután megint. Figyelek rá, hogy fokozatosan menjek be a tóba, mert fel van hevülve a testem, de aztán jól beúszom a mélyvízbe. Sokszor a túlpartra is átúszom, attól függően, hogy éppen milyen fizikai állapotban vagyok – fejtette ki Horváth-Bonta Katalin, Mályi lakos. - Otthon szerencsére van klíma, mert különben kibírhatatlan. Legközelebb már az ember a bőrét is levenné, ha ilyen lesz. Bízom az enyhülésben és az esőben is a hét második felében, de, hogy ideér-e az még kétséges – fűzte hozzá. 

Kép
Mályi-tó riport. Fotó: Miskolc TV
Horváth-Bonta Katalin szívesen látogat ki a Mályi-tó partjára nyáron

Naptej és sapka

Sándor Zoltán húsz éve nem járt a Mályi-tónál, mivel Kanadában él, de mindennel meg van elégedve a strandon. 

- A tóparton elviselhető a kánikula. A vízparton túl tudjuk élni ezt a nyári hőséget. Nagyon kellemes itt a helyzet! Mi turisták vagyunk, Kanadából jöttünk családlátogatásra. Húsz éve nem voltam a Mályi-tó környékénél, de én nagyon meg vagyok elégedve! Kellemes a víz és élvezhető a hőmérséklet. Amit személy szerint nem szeretek, az a köves rész, de úgy látom, hogy nagyon szépen ki van tisztítva a strandterület. Csak jót tudok mondani – foglalta össze véleményét Sándor Zoltán

Kép
Sándor Zoltán, Mályi-tó. Fotó: Miskolc TV
Sándor Zoltán Kanadából érkezett

Elmondta, a napon arra ügyelek, hogy sapka legyen a fején, mert már nincs haja. A napszúrásra szintén odafigyel, használ napkrémet, lehetőleg vízállót. Elárulta, hogy bár ő szeret hirtelen belemenni a vízbe, a gyengébb szív- és érrendszerrel rendelkező embereknek javasolja, hogy zuhanyozzanak le fürdőzés előtt, hogy a testhőmérsékletük fölvegye a víz hőfokát. 

Igyunk sok vizet!

- Szenzációs ez a tó, nagyon kellemes a vize, kristálytiszta. A parton szép tisztaságot tartanak. Most már van büfé is, mosdó, zuhany. Ez egy tökéletes hely. A kánikula nagyon megvisel bennünket, azért jöttünk. Otthon megy a klíma, de a kertbe nem nagyon lehet kilépni. Itt legalább le lehet hűlni. A fák alatt is jól tudunk hűsölni – részletezte Kaposi Judit, aki az unokáival érkezett a strandra.

Kép
Mályi-tó riport. Fotó: Miskolc TV
Kaposi Judit szívesen úszik unokáival

Megosztotta, a hőség miatt igyekeznek sok vizet inni és bekenni magukat napvédő krémmel. Úszás közben pedig a hajukat is bevizezik. A parton pedig sapkát húznak. Lányunokái jól úsznak, de a biztonság kedvéért azért mindig visznek magukkal úszódeszkát. Bármeddig beengedik őket a tóban, ha ők is velük vannak. 

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.
Valamennyien levizsgáztak
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: szakmai napot tartottak Vecsésen, ahol (vár)megyénk „csőszei” is teszteltek.