Ugrás a tartalomra

Felhős, borult időre és zivatarokra is számíthatunk kedden

Létrehozva
Továbbra is sárga, azaz elsőfokú veszélyjelzés figyelmeztet záporok, zivatarok lehetséges kialakulására megyénkben. A napsütést fokozatosan felváltja az egyre sűrűbb felhőtakaró.
Kép
napindito_260604ml-1.JPG
Képünk illusztráció a belvárosról. Fotó: Mocsári László

Időjárás

Napközben változóan felhős égboltra van kilátás, amely mellett többórás napsütésre készülhetünk, majd éjszaka megnövekszik a felhőzet, így erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kedd estig néhol, estétől helyenként - főképp az ország északkeleti, keleti felén - számíthatunk záporokra, esetleg zivatarokra, ezért továbbra is érvényben van megyénkben a sárga, azaz elsőfokú veszélyjelzés. A nyugati, délnyugati szél az esti órákban északnyugati irányba fordul miközben nagy területen megélénkül, de az északi megyékben erős, estétől olykor viharos széllökések is előfordulhatnak. Zivatarok környezetében is viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 27 és 33 fok között várható. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl le a levegő - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

Miskolcon és környékén nagyrészt mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. Kivétel Pereces déli része, ahol erősen szennyezett a levegő, Miskolctapolca, ahol csupán elfogadható és a Bábonyibérc, ahol megfelelő.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.