Ugrás a tartalomra

Horror Mezőkeresztesen: nem ritkák a véres harcok a gólyáknál

Létrehozva
Szétvert fejjel, súlyos sérülésekkel zuhant ki a fészekből két mezőkeresztesi kisgólya, miután egy idegen gólya rátámadt a fészekben lévő fiókákra. A szakértő szerint a gólyák közötti kíméletlen harcok nem ritkák, a mostani eset azonban kirívónak számít.
Kép
mezőkeresztesi kis gólya
Nagyon rossz állapotban volt a mezőkeresztesi kis gólya, amikor bekerült a Mályi Madármentő Állomásra. Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi

Brutális támadás érte egy mezőkeresztesi gólyafészek két fiókáját: egy idegen gólya berepült a fészekbe, és mindkettőre rátámadt. Az egyik kisgólya a helyszínen elpusztult, a másik életéért napokig küzdöttek a Mályi Madármentő Állomás munkatársai.

A madármentők beszámolója szerint a támadó gólya szétverte a fiókák fejét, testüket pedig több szúrt seb borította. A két kisgólya ezután 8-10 métert zuhant a fészekből. Az egyikük nem élte túl a támadást, a másik kritikus állapotban került a Mályi Madármentőkhöz.

– A fejét vér borította, már a döglegyek is ellepték. A fejét sem tudta tartani, etetni és itatni kellett, halálközeli állapotban volt – mondta Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője.

A kisgólya állapota azonban azóta jelentősen javult.

– Már áll, magától eszik és iszik. Nemcsak szúrt sebei voltak, hanem agyrázkódást, sőt akár kisebb agyvérzést is szenvedhetett. Még kissé bizonytalan, de életben maradt és jelenleg önellátó – fogalmazott a szakember.

Ha a javulás továbbra is ilyen ütemű marad, a madár teljesen felépülhet.

Miért támad egy gólya a fajtársaira?

Lehoczky Krisztián szerint a gólyákat sokan békés, szerethető madárként tartják számon, valójában azonban rendkívül kemény territóriumharcokat vívnak.

– Amikor márciusban megérkeznek Magyarországra, gyakoriak a fészekharcok. Ha egy fiatal hím hamarabb foglalja el a fészket, mint annak eredeti tulajdonosa, az idősebb madár visszatérve megpróbálja visszaszerezni. Ezek a küzdelmek élet-halál harcok, amelyek során súlyos sérüléseket okoznak egymásnak – mondta.

A szakember szerint a költési időszakban az is előfordulhat, hogy egy idegen gólya berepül egy másik pár fészkébe, és megpróbálja elpusztítani a tojásokat vagy a fiókákat.

A Mezőkeresztesen történt eset ugyanakkor ritkának számít.

– Ilyenkor már nem dolgoznak olyan erősen a hormonok, mint tavasszal. Ennek ellenére most akadt egy gólya, amelyik úgy döntött, hogy berepül egy idegen fészekbe, és megtámadja a fiókákat – tette hozzá.

A támadás idején a szülők nem tartózkodtak a fészeknél, mivel a már nagyobb fiókák miatt mindketten táplálékot gyűjtöttek.

Naponta húsz kilogramm élelem fogy

Jelenleg 25 gólyát ápolnak a Mályi Madármentő Állomáson. Több madár súlyos sérülésekkel – például válltöréssel – került hozzájuk, miközben két felépült felnőtt gólyát már sikerült visszaengedni a természetbe.

Mivel egy gólya naponta körülbelül egy kilogramm húst fogyaszt, a mentőállomásnak minden nap mintegy 20 kilogramm élelmet kell biztosítania a náluk lábadozó madarak számára.

A Mályi Természetvédelmi Egyesület munkáját adó 1 százalékkal (adószám: 18408623-1-05) vagy a 13600-as adományvonalon küldött SMS-sel is lehet támogatni.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.