Ugrás a tartalomra

Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.
Kép
Képünk illusztráció

A vádirat szerint a vádlott 2025. augusztus második felében az esti órákban Kazincbarcikán felfigyelt az utcán gyalogosan közlekedő 13 éves fiatal lányra. A lány hazafelé tartott és észlelte, hogy a vádlott követi, ezért szaporázta a lépteit. A vádlott azonban utolérte, mögé lépett és egy alkalommal, az egyik kezével megfogta a sértett ülepét, majd elszaladt. A lány megijedt a cselekménytől, minél gyorsabban próbált hazaérni, viszont a társasház előtt a vádlott ismét utolérte, hátulról megfogta a derekát, szembefordította és magához szorította, intim kapcsolatot akart tőle, amit a sértett elutasított és ellökte magától - juttatta el szerkesztőségünknek a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleményében Jogg Zsolt főügyészségi főügyész, helyettes szóvivő. 

A sértett próbált bemenekülni a lépcsőházba, de amikor a belépési kódot próbálta beütni, a vádlott kétszer elhúzta a kezét, újból fogdosta. A sértett kérlelte a vádlottat, hogy hagyja békén, azonban a vádlottat ez nem tartotta vissza, megfogta a sértett karjait és szexuális cselekmény végzésével fenyegette. A sértett félelmében sikoltozni kezdett, az vetett véget a vádlott cselekményének, hogy az egyik lakó kinézett az ablakból, így elszaladt a helyszínről - részletezték. 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott pártfogó felügyelet elrendelésével, illetőleg indítványozta végleges hatályú eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba - tájékoztattak. 

Címkék

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.